szexualitas.hu logo

Regisztráció | Belépés

főoldal cikkek fórum szavazó kereső
FÓRUM

Szerelem, párkapcsolat


Új hozzászólás

Válasz | 2009-01-08 | 12:33
az alap az hogy tudjuk a lánykáról hogy ellehet szeretni.. és ha kicsit is..de képes 2pasit futtatni egyszerre..

ez az alap..na én pl innentől ejteném a libust úgy ahogy van...

lehet hogy most imád téged..de láthatod hogy ha kis megingás..unalom üti fel a fejét..már félreléphet..

most hogy csak csók..meg stb..kinek-mi a megcsalás???

a lényeg hogy elszerethető..

persze lehet hogy megváltozik..stb..de én azért fullra komoly kapcsit.. és ilyen belezúgás..életem tervezése vele dolgokat hanyagolnám..

ui.: ha tudatában voltál hogy foglalt.. akkor meg meg is érdemelnéd hogy jól megcsaljon téged..hol a pasi becsület? foglalt csajra nem hajtunk..szoval megérdemelnéd...

én páromnak is mindig mondtam.. hogy ha úgy adódik..mondja meg és zárjuk le..de ilyen megcsalogatósdi.........
ha a pasi áldozat..mert nem tudta hogy foglalt..akkor oks..
a lány a kurva...de ha tudta... akkor simán megverettetném:))))
nekem 30 ropit megérne hogy eltörjék a lábát ;))))))))))
Válasz | 2009-01-08 | 12:24
A csók is megcsalás...mással töltötte el a kellemes perceket, nem a barátjával.
"Ez a bizonytalanság kurva szar."--> ezellen nem sokat tehetsz
Válasz | 2009-01-08 | 12:13
Csak csók volt amikor volt barátja.
Az a gond hogy totál szeretem és ha elhagyna vki másért akkor ....

Amugy a csajnak az volt az első barátja és majdnem két évik voltak eggyütt.

Ez a bizonytalanság kurva szar.
Válasz | 2009-01-08 | 12:05
Na igen, ez egy érdekes szituáció, hiszen az előző barátját veled csalta meg és te meg is szerezted tőle. Mi a biztosíték,h veled nem fogja ezt megtenni? Semmi...
Válasz | 2009-01-08 | 11:59
Sziasztok!

A jelenlegi barátnőmet egy masik fiútól kellett elvennem.Miközben még járt a pasijával velem smarolt szex az nem volt akkor.Miattam szakitott a barátjával.Én örülök neki hogy most velem van és totál belé zugtam de az az igazszság hogy nem bizok benne.
Szerintetek engem is megcsalhat?a volt barátjával nem csináltak semmit elvoltak egymás mellett ezért hagyta ott nekem ezt mondta.
Rossz volt a kapcsolatuk.Csak az az igaszság hogy én vele akarom leélni az életem de ez a bizonytalanságtól totál kikészülők.Szerintetek mit csináljak beszéljek róla neki erről?De akkor meg azt hiszi hogy nem bizok benne(ami igaz egy kicsit).
Szerintetek számithatók rá hogy majd engem is lecserél?
 
Válasz | 2009-01-08 | 10:46
Megmondom őszintén, hogy mind nagyon jól esik, hogy segítetek. És, Hercegnő, az az igazság, hogy tudom, úgy látszik, hogy mennyire jó egyfelől nekem, mert mennyit tudok együtt lenni vele, akit szeretek. Ez így is van, ugyanakkor állandóan hadakozok a környezetemmel, mert minél többet vagyunk együtt, annál inkább "kiszekálják belőlem a lelket"..., és hiába tudom észérvekkel, hogy nem úgy van, de éppen paradox módon amiatt, hogy egyre többet vagyunk együtt..., már sokszor olyan érzésem van, mégis mintha szexuálisan lennék kihasználva..., persze mondhatná valaki, hogy akkor fogjam fel én is úgy, hogy kihasználom a párom. Csak az valahol az egészben a rossz, hogy Hercegnő-nek igaza van valószínű, ha saját kis lakásban éldegélnék a lányommal, akkor kerek-perec már megmondtam volna, hogy választhat: Maradjon itt velem, vagy induljon máshová..., így viszont rá lehet "fogni" valahol a dologra, hogy, hát az anyukám miatt nem tud velem lenni..., de igazából benne van a pakliban az is, hogy nem adná azért fel a családját. Én meg sokszor már annyira dühös vagyok, hogy néha komolyan elgondolkozok, hogy "randizok" az otthoni asszonnyal..., és kiderítem, hogy igazából egyáltalán olyan-e a kép, mint, amit én tudok. Egy biztos, a hazugságot nem tűrném el, és akkor rögtön lépnék.
Bár, az is igaz, hogy Újévkor, ahogy itt főzöcskéztünk együtt, nem úgy néz ki, mintha nem értenénk meg egymást nagyon jól... Csak valahol ez már úgy jön le, mint, ha valami "kettős élet" lenne, ...., amit otthon nyilván az asszony is lát, hiszen ő sem "hülye"...
Egyébként még tegyétek hozzá, hogy az exanyósom is beledumál az életembe, mert adott a lakásba, amiben most élünk..., ő meg buzgón asszisztál ahhoz, hogy "nehogy ide költözzön valaki"... A volt férjem meg kajánul szemléli az egész eseményt...
A legjobb hasonlat az, hogy úgy érzem magam, mint valami "marionett-bábu"..., mindenkinek eleget akarok tenni, a végén pedig én fogok lemerülni teljesen.
Válasz | 2009-01-08 | 10:33
Valahol azt hiszem, hogy igazad van. Most például szó szerint szenvedek, egyrészt az otthoni őrült nagy vita után az anyámmal. És akkor rádöbbenek, hogy hol van a férfi..., tényleg csak "éjszaka kellek", valószínű, hogy nem így van, de igazából úgy érzem, hogy talán nem tehetem meg ebben a helyzetben azt a luxust lehet, mégsem, hogy várjak..., mire...
És sokszor már irtó nagy bosszúságot érzek, hogy annyit van velem ez a férfi, de amikor ott kell legyen valaki, hogy igazából helyrerakjon valakit, aki eszméletlen sok bánatot okoz nekem nap, mint nap, akkor végül is nincs itt. És, lehet, hogy nem azért, mert nem szeret...., hanem egyszerűen azért, mert ő sem tud lépni. Persze mindig ott van a kérdés, hogy lehet, hogy igazából nem is akar.
Persze az is igaz, hogy Őt is joggal bánthatja az, hogy az én családomtól megkapta egyesektől, hogy "biztos csak azért van velem, mert a lakásra fáj a foga"...., szóval ez volt a dolog lényege. Ő meg közölte, hogy ő nem érdekből van valakivel..., és abszolút nem érdekli a lakás, és tiszteletben tartja, hogy én nem vagyok független, és igaz, hogy én mondtam, hogy inkább ne gyere ekkor, meg akkor napközben, mert akkor meg azért hallom itthon a szövegelést. Szóval, lehet, hogy én alakítottam ki rosszul a "körülményeket", most pedig "belefulladok" abba, amit én hoztam létre.
Most úgy néz ki, mintha én egy tutyi-mutyi ember lennék, pedig állandóan kiállok az igazamért, csak úgy látszik, hogy szélmalomharcot vívok.
Pedig tényleg "szorítok" magamnak, hogy ne a "Halott cápa dédelgetése" effektus legyen az egészből.
Válasz | 2009-01-08 | 10:26
Boombaba...éppen azért nem értem gyöngykagylót, mert szerintem is sokkal jobb helyzetben van, mint én, és mégis szenved...mit nem adnék azért, ha minden héten egyszer (nem is minden héten többször!) együtt alhatnék a szerelmemmel...szerintem ő nem a kapcsolatukat szenvedi meg, hanem épp az anyját...ha ő nem lenne jelen a mindennapjaiban, akkor sztem semmi baja nem lenne, sőt, a szerelme se menne el reggelente, hanem főzhetnének együtt, satöbbi...amire gyöngykagyló vágyik...
Ami a pasit illeti, sztem szereti őt, csak nem elég erős ahhoz, hogy feladja a (már annak nem is nevezhető) kényelmét...és véleményem szt. meg símán odaköltözne, ha a házsártos anya nem lenne képben.
De ezt gyöngykagylónak is elmondtam már.
Ami meg téged illet, itt kibeszélheted magadból a fájdalmadat, csalódásodat, szerelmedet...és igen, valószínűleg a hsz-d már kicsit magadról is szólt. Mi itt szívesen meghallgatunk, tudod.
Ami meg engem illet...nagyon szeretjük egymást a pasimmal...csak neki fel kell dolgoznia magában a koromat meg a két gyerekemet...így is azt mondta mit szólnának az enyémek, ha egy fiatal pasival állítanék be...hát az enyémek nem szólnának semmit, mert tudnak róla, és azt is tudják, hogy mi a szitu...nagyon rendesek és megértőek. Neki nincs mitől tartania. MOndjuk nekem kellemetlenebb lenne, hogy az anyukája csak 10 évvel idősebb nálam...de elmondása szt. jó fej, és biztosan jól kijönnénk egymással...legalább tegeződhetnénk:):)
Válasz | 2009-01-08 | 09:45
Nem szeretnék ilyen "ellendrukker"-nek látszani. A kettőtök helyzete azért nem azonos, mer Gyöngy szenved. Bár az Ő helyzete azért sokkal jobbnak tűnik a Tiédnél de mégis biztos hogy Ő sokkal rosszabul érzi magát benne.

A "körülmények" .....ó hányszor hallottam ezt az utóbbi 3-4 hónapban .... ez kibúvó. Ráfogjuk a félelmünket, a tehetetlenségünket. Ezzel leplezzük bizonytalanságunkat.

Miért ne élhetne a jelennek? Persze hogy élhet csak kérdés hogy hogyan érzi magát ebben a jelenben. Amit így konzervál. És sztem ez a lényeg. Egy stagnáló helyzetben várni a csodára.

Borzasztó hasonlat, de egy elhalt testrészt is jobb levágni, mint életed végéig cipelni. Akkor persze iszonyú a kín (magam épp egy ilyen helzetben vagyok :) ) de ha nem teszed meg elveszted a lehetőségét egy igazán szuper dolognak. Amihez persze még így is nagy szerencsére van szükség, de legalább a lehetőség megvan.

De talán már nem is róllatok beszélek.......nem biztosan nem....
Válasz | 2009-01-07 | 18:39
Köszi a sok választ és véleményt. Jól esett!
Gondolkodok, töprengek, továbblépek... Lassacskán.
 
Válasz | 2009-01-07 | 15:31
Szia!

Köszi, amiket írtál, és hihetetlenül jól látod a helyzetemet. Amiket pontokba foglaltál, azok gyakorlatilag úgy igazak, ahogy leírtad. Egyébként nincs testvérem, és én is pontosan úgy látom, hogy ezért okoz annyira gondot az anyámnak, hogy "elengedjen", és igazából valóban elveszve érzi magát, ha nem tudná önmagát "definiálni anyaként" - ahogy Te is írod.
És az is biztos, hogy annak idején egyszerűen nem merte megtenni /de, lehet, hogy nem is akarta/, azt, amit én megtettem. Most pedig - az életét végig nézve -, rájött arra, hogy szüksége lett volna akkor /és most is/ a szeretetre, hogy tulajdonképpen mit mulasztott el. Egyébként jól látod -, amit a többiek is, kik tanácsot adtak -, hogy egyszerűen imádja az "érzelmi zsarolást" játszani, és előadni a "hálátlan vagyok" lemezt...
Valóban, sokszor úgy érzem, hogy egyfelől féltékeny is, már csak azért is, mert ő idős korára kimondottan vékony /kórosan vékony/, míg én nőies nőként az elmulasztott fiatalságára emlékeztetem /ezt nem csak én mondom, hanem ismeretségi körben is/. És sajnos /bár nem vagyok kompetens benne/, van egy olyan érzésem, hogy mentálisan elég komoly probléma ez nála, ez a beteges gyűlölködés, verbális agresszió, örök kötözködés, elégedetlenkedés mindennel.
Igen, valóban az anyagi helyzetem egyedül, ami miatt meg kell gondolnom, hogy hogyan lépek, de valamilyen megoldást találni kell, az biztos.
Válasz | 2009-01-07 | 15:10
no ez is igaz..sok nőnek nem jön be ha már-már foylton nyomulnak neki.. nem értenek a célzásból.. örökre leírhatják magukat...
senkinek sem jó ha érzi hogy futnak nagyon utána.. könnyne elszálhat magától akkor...
Válasz | 2009-01-07 | 15:08
ez amolyan plátói..vágyodó szerelem..nekem is volt ilyenem általánosban ;)))
késöbb aztán ésszel mindig figyeltem kinek jövök én is be...
de pl tom hogy belém is belevolt zugva gimiben nem is 1 lány.. még a szallagavató táncot is megkérdezte.. meg jöhet-e velünk lógni..
és hidd el lekoptatni sem könnyű senkit sem úgy hogy ne sértsd meg nagyon..

az a baj..hogy te neki már elejétől fogva nem voltál vonzó mint férfi..van ez így..én is hiába vok sportos..jövök be a nők nagyjának..valaki pont mástipusra bukik..mármint külsőleg..
és a külső fontos..én nem hiszek abban hogy ha megismer.. barátod lészen..belédszeret... szeretni fogja a belsődet.. de nem volt ott a szikra amikor meglátott.. és a vágy..szenvedély fontos 1 kapcsiban..sztem legalábbis...

de megpróbáltad ügyesen még1x..ekkor már 1értelműen megmondta nem vagy az esete.. most lehet szépítgetni hogy az életvitelembe nem illesz be..bla-bla.. a lényeg hogy partnerként nem jösz nála számításba.... ez van.. lépj minnél hamarabb túl rajta.. mert ez csak időpocsékolás...

de ha úgy jobban fekszik.. neki lehet nem is kell most komoly kapcsi..mert bulizni..élni akar.. és abba röpik férnek bele..nekem is volt ilyen korszakom... ezért sem lehet hibáztatni...

haladj tovább az úton..sportolj..öltözz elegánsabban.. és jönni fognak a lányok is... és tán..ha lát valakivel..féltékeny lészen és feléled benne valami..bár kétlem ezt...

eleve nem szerencsés amúgy munkatárssal..oszttársal kezdeni.. mert ha ne adj isten vége lészen.. ott fog ülni folyton előtted...
Válasz | 2009-01-07 | 14:59
simán elképzelhető ez így...
nem kel liziben a legrosszabbat feltételezni..
semmi..senki sme éghet foylton 1000fokon...
kis morcizások..lehanyatlások mnidig vannak..
ha tényleg folyton együtt voltatok..törvényszerű volt 1 kis kiégés.. mert túlégettétek magatokat...

és biznoy simán lehet hogy ha valaki azt érzi hogyakiért eddig megőrült..most meg csak egyszerüen hiányzik.. kicsitelkezd kételkedni adologban..

nincs veszve semmi..cska az kell hogy kicsit lehiggadjatok és kevesebbet talizzatok..de én a rnegeteg telót..stb-t is hanyaoglnám..hogy amikor nem taliztok..az is kicsit szünjön..mert így nem tudja ténylegesen átérezni hogy milyen amikor nagyon hiányzol... és kell ez az érzés..hogy újra visszahevüljön....
Válasz | 2009-01-07 | 14:36
Szia!


Szerintem a legcsodálatosabb kapcsolatban is érezhetik úgy a pár tagjai, hogy szükségük van egy kis egyedüllétre, egy kicsit több magánszférára, nyugalomra a pörgések után. Meg, írod is, hogy elég zsúfolt az életetek, egyikőtök tanul, a másikőtök dolgozik, tulajdonképpen kissé túlhajszoltak vagytok, és bármennyire nagy is a szerelem, a fáradtság rányomhatja a bélyegét egy kapcsolat történéseire szerintem. Mi a párommal gyakorlatilag 80%-ban késő este tudunk találkozni - amiért meg is kapjuk a környezetünk egy részétől a negatív sztereotípiákat rendesen -, és akár hogy is gondolkozunk, ha tekintettel vagyunk azokra akikkel egyébként mindkét részről együtt élünk, akkor ez az idő marad nekünk. És bizony sokszor rájövök én is, hogy néha az "ingerült" periódusaimat egyszerűen az okozza, hogy fáradt vagyok, kialvatlan esetleg, meg, hogy alkalmazkodnom kell folyamatosan másokhoz.
Szóval, attól még, hogy a két fél szereti egymást, attól még akár élettanilag is egyszerűen lehetnek fáradtak, nyűgösek.
Én is voltam hasonló képpen, mikor "mintha időt kértem volna" a páromtól, és közben rájöttem, hogy nem arról volt szó, hogy kevésbé szerettem volna, egyszerűen szükségem volt egy kicsit csak magamban lennem, nyugalmat szerettem volna, azt akartam, hogy csak /már, amennyire lehetséges/ magam legyek a gondolataimmal, pihenjek, kicsit jobban foglalkozzak a saját kedvenc időtöltéseimmel. A párom például azt mondta, hogy fogjam fel a mi kapcsolatunkat úgy, hogy mondjuk este mindketten későig dolgozunk, és emiatt tudunk később találkozni. Persze ez nálunk egy kicsit bonyolultabb ennél, de azt tisztelnem kell a másikban, hogy látom, hogy egyre több időt akar velem tölteni, mert, amikor "gondolkodási időt kértem", magam akartam lenni /mondjuk nem sok napról volt szó/, akkor is tiszteletben tartotta azt..., persze ilyenkor fontos az, hogy kifejezzük a másiknak, hogy szeretjük, és nem arról van szó, hogy nincs szükségünk rá.
És valahol az igaz, hogy a "lángoló", legszenvedélyesebb időszakok után minden kapcsolatban vannak egyszerűen nyugodtabb időszakok. Az étkezésben is van, hogy egyik nap, mondjuk csak könnyű ételre vágysz, a másik nap pedig mondjuk valami laktató, nehéz ételt ennél. Ha elfogadod, hogy ez nem a "vég", hanem szükségszerű "feltöltődés" a másiknak, akkor nem fog problémát okozni a kapcsolatotokban! Nem véletlen, hogy nagyon sok jól működő kapcsolatban a pár két tagja bizonyos időre kicsit elvonul, vagy lehetőségük van néha kicsit külön is élni... Mindenkinek van magánszférája, és az a kapcsolat, ahol nem vesszük észre, mikor van erre a másiknak szüksége..., és nem hagyunk neki szabad mozgásteret, az egy idő után szerintem "halálra van ítélve".
Szerintem egyik férfi, de a nők sem szeretik, ha a párjuk mintha "megfojtaná" a ragaszkodásával.
Arról nem beszélve, hogy az ilyen kisebb "szünetek"-et követően egy olyan kapcsolatban, ahol érzelmileg, lelkileg érintettek a felek, jobban fellángol újra a szenvedély, pluszt kap a kapcsolat, mind a két fél feltöltődik lelkileg, testileg /lehet, hogy egyszerűen csak pihen/, és jobban érzékeli újra a másikat, jobban értékeli. Alapvetően szerintem minden ember szereti a változatosságot, a monotónia én szerintem megöli a kapcsolatokat.
Válasz | 2009-01-07 | 14:14
Egyébként, az biztos, hogy senkire nyilván rákényszeríteni nem szabad és nem is érdemes semmit sem, mert annak semmi, de semmi értelme nem lenne. És, bár, szeretném, én is - mint Te is - - ahogy írod, "hozzám jönne haza", de, ha az élet úgy fogja hozni, hogy "csak eddig, és ne tovább", akkor lehetséges, hogy azt is el fogom fogadni. Azon kívül szerintem minden kapcsolatban el fog jönni az az idő, amikor majd egyértelműen kiderül, hogy a pár két tagja közül, ki mit akar igazából. Sürgetni egyáltalán nem is akarom a páromat, igazából soha sem akartam, és, ha belegondolok, azok a kérdések, amiket egyáltalán néha fel is teszek neki, hogy mi lesz majd később, a környezetem "nyomására" is történnek.
Tudom, hogy már valahogy megfogalmaztam, de most sem tudom másként, minden kapcsolatnál tudni kell azt, hogy ne képzeljek többet sem bele, mint ami, de kevesebbel se érjem majd be, mint amit a párom, vagy a kapcsolat esetleg nyújtani tudna. Tényleg meg kell találni az "arany középutat", ahol én is boldog vagyok és a párom is.
Amit meg mondasz, Hercegnő, hogy valahol fáj az nekünk, hogy nem tudnak teljesen felvállalni bennünket, mert valahol nyilván minden nő azt szeretné - a szíve mélyén: az a racionalitás. A másik pedig az érzelmek szintje szerintem. És el kell tudni dönteni egy nőnek, hogy a racionális gondolkodás híve lesz-e, és esetleg egyszer belemegy egy olyan kapcsolatba, ahol igazából nem is szereti a másikat testestül-lelkestül, szívvel-lélekkel -, de lehet, hogy az a férfi - mert van lehetősége - elfogadja őt mindennel együtt - és jobban fel tudja vállalni, vagy az érzelmeire hallgat, és a szíve szerint dönt, amellett a férfi mellett, akitől eddig a legnagyobb boldogságot kapta. Szerintem mindenkinek ezt szíve joga eldönteni. Nekem már sokan tanácsolták, hogy hallgassak inkább a szívemre, és aszerint döntsek, amit ott legbelül érzek..., mert, ha másként döntök, valószínű, hogy állandóan bánni fogom később. Szóval, a szívem mélyén valami azt mondja /lehet, hogy közhelyesen hangzik/, hogy ne adjam fel, és legyek türelmes, kitartó...
Válasz | 2009-01-07 | 13:13
Hú, én rengeteg hasonló esetet láttam a munkahelyemen, és sosem lett jó vége annak, ha a visszautasítást nem fogadta a hapsi méltósággal (magyarán:tovább próbálkozott, reménykedett, célozgatott).
Lehet, hogy csak ő kell, de próbáld meg elfoglalni magad valamivel-szerintem ha már tudatában vagy, hogy rögeszméddé vált a lány, akkor pont azért fogsz tudni könnyen változtatni rajta, mert magadra is figyelsz-befelé.
/A munkatársak pletykái sem elhanyagolható befolyásoló tényezők-mert gondolom, mint mindenhol-nálatok is vannak ilyen sz#rkeverők, akik azt élvezik, ha más szenved..../
Fogd kicsit vissza magad, hátha pont azzal nősz a szemében, hogy nem viselkedsz úgy, ahogyan a legtöbb pasi tenné hasonló esetben.
Válasz | 2009-01-07 | 12:51
Sziasztok!
Bocs, ha megakasztom az előző gondolatmenetet, de nagyon magam alatt vagyok és gondoltam, hogy "arc nélkül" szívesen megbeszélném másokkal - ha már a környezetemben nem tudom.

Röviden és tömören annyi a szitu, hogy a munkahelyemre tavaly jött egy lány, akibe beleszerettem - de visszautasított.
Erre már jöhetne mások válasza: "Keress másikat!" (Tudom, hogy én is azonnal ezt válaszolnám, habozás nélkül valakinek. ;) ).

A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Mi, fiatalabb kollégák valahogy összeverődtünk a munkahelyen és egész jó csapat alakult ki. Vele is nagyon jó barátok lettünk. Mivel egész életemben eddig úgy jöttek össze a kapcsolataim, hogy először barátok voltunk, gondoltam így alakítom most is.

Rólam tudni kell, hogy szeretem a társaságot, de vannak napok, amikor jól esik otthon ülni és olvasni, filmet nézni stb. Ellenben a lány mindig pörög. Folyton megy valahova - tulajdonképpen ez a mozgalmas életvitele az, amivel felhívta magára a figyelmemet. Elhívtam randira, kiállításra, volt kirándulni stb. Szóval beleadtam mindent. Megváltozott az öltözködésem, sportolni kezdtem - hátha észrevesz "olyan téren" is.

A probléma a barátsággal volt: nem tudtam eldönteni, hogy mi az, amit pozitív visszajelzésnek vehetek, és mi az, amit nem. Ráadásul közben volt is egy gyors kapcsolata (emiatt is a padlón voltam egy darabig), amiből láttam, hogy ő valahogy ezekre van kalibrálva.

Most szilveszterkor is mesélte, hogy kivel kavart. Ekkor határoztam egy komolyabb lépést: a szülinapján hatalmas virágcsokorral jelentem meg az ajtajában, aztán (néhány pohár után) elmondtam neki, hogy mit is érzek. Ő persze most nyilvánvalóan tudomásomra hozta, hogy nem vagyok az esete, de ha az is lennék, akkor az életvitelét nem hiszi, hogy el tudnám viselni.

Azóta is együtt dolgozunk - persze mindenki úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna, de tudjuk, hogy ettől nem lesz már minden az igazi. Kikerülni nem tudom, mert vannak közös feladataink, barátaink stb. Az az igazság, hogy kicsit rögeszmémmé vált a lány - de még mindig reménykedek (nem tudom, hogy minek).

Tulajdonképpen csak a véleményetekre lennék kíváncsi. Elfelejteni nem tudom (hiszen ott van az orrom előtt) - főleg nem azonnal. Más lányt nem hiszem, hogy most szeretni tudnék (ez a "nekem csakis ő kell" állapot... :S ), vagy csakis Őt keresném benne...

Előre is köszi.
 
Válasz | 2009-01-07 | 12:38
Fene tudja. Nekem az a megérzésem, hogy az (is) okozta abizontalanságot, hog az első pillanattól fogva úgy éreztük, hogy nekünk közös az életünk. Szabadságvágy, félelem az ismeretlentől. Igazából én is végiggondoltam ezeket, csak aztén elhallgattattam a kétkető érzéseket, mert arra gondoltam, hogy mennyi adtunk már eddig is egymsnak, és hogy mit jelent a mésik jelenléte. Az Ő kétségeit is ez altatta el.

Meg egy kicsit túlságosan is felfújtam. (Nekem sajnos nincs olyan ismerősöm, akivel meg tudnám osztani ezeket a problémáimat, és emiatt lehet, hogy sokkal érzékenyebb is vagyok mindenre)
Válasz | 2009-01-07 | 12:33
Igen, éppen ezen gondolkozok -, hogy tulajdonképpen miért is ne élhetnénk a jelennek, hiszen a jelenből lesz a jövő..., és valamilyen jövő biztos lesz, bármilyenné is alakul. Tényleg, meg kell tudni élni a jelent, hiszen, aki nem tudja megélni igazából a jelent, az nem is él igazán.
A másik, hogy igaza van Hercegnő-nek, tudnom kell mérlegelni, hogy mi a fontosabb..., egyedül, vagy kompromisszumokkal egy kapcsolatban..., de amíg ennyire szeretek, ennyire így érzek, nem is akarom megtenni azt a lépést, hogy elküldjem, aki iránt annyira mélyen érzek.
Válasz | 2009-01-07 | 12:23
Hát nem tudom...hogy lehet, hogy ezidáig szárnyalt a kapcsolatotok, most meg egyszeriben nem is tudja? Most azt várjátok hogy elmúljon teljesen? Mitől múlt el, vagy mitől múlna el?
Válasz | 2009-01-07 | 12:11
Gyakran beszélgetünk MSN-en. Karácsony után hétvégn náluk voltam, aztán akkor írta, hogy "szeretlek is meg nem is". Akkor írta, hogy most is szeret, de most nem annyira, mint korábban. (Tudni kell, hogy egészen eddig a pontig hihetetlen magasságokba repült a kapcsolatunk. Biztos ismered: szereted, imádod, rajongsz érte, és még sokkal tovább)
Aztán beszélgettünk, és sikerült megbeszélni a dolgot. A konklúziója az lett, hogy bár nem teljesen, de elmúlt. Ahhoz, hogy teljesen elmúljon, idő kell, pár hét. Most tartunk a második hét közepén.

Mi a véleményed erről? Egészséges ez? Vagy nem ártana egy "szerviz" a kapcsolatunkban? Felnyitni a motorháztetőt, megnézni, hogy minden megy-e rendesen, és csak olajat kell cserélni, meg feltölteni fagyállóval?
Válasz | 2009-01-07 | 11:39
Nem is jó, sztem ha állandóan egymáson lógtok...hol vannak a barátok, haverok, tesók, szülők? Olvasás, sportolás, satöbbi. Persze hogy akit szeretsz együtt akarsz lenni vele sülve főve, de kell adni egymásnak egy lélegzetnyi szabit egy kapcsolatban. És igenis, kell hogy hiányozzon egy kicsit a másik!

Mi volt az a bizonytalanság amiről beszélsz?
Válasz | 2009-01-07 | 11:33
Oké, ezzel megnyugtattál.

Más kérdés: Mitől érezhet bizonytalanságot? Jól megkavartam a dolgot, mert volt egy előzménye, hogy úgy érezte, hogy elbizonytalanodott egy kicsit. Akkor megbeszéltük, hogy mit érez, és a vége az lett, hogy eltűnt a bizonytalansága. (Oké, azért nem egyik napról a másikra)

Ismerve a páromat, a következő folyamatot tudom elképzelni:
- egy csomót együtt voltunk, és hirtelen úgy érezte, hogy kell egy kicsit egyedül
- emiatt elbizonytalanodott, és ez volt az első dolog, ami tudatosult benne. (Most akkor nem is szeretem, ha egyedül akarok lenni?)
- Megbeszéltük a dolgokat, és bár egy minimális, szinte kötelező bizonytalansága még van (Hátha...?), a kapcsolat újra stabil
- De azért egy kicsit találkozzunk kevesebbet, hogy élhessek, és hiányozz nekem!

Ez így valószínű?
Válasz | 2009-01-07 | 11:19
Sztem mindenkinek szüksége van egy kis magánéletre még egy kapcsolaton belül is. Lehet, hogy épp ez hiányzik neki, és ezért mondta hogy talizzatok ritkábban. Szerintem teljesen logikus, nem hinném hogy nagy bajban lenne a kapcsitok.
Válasz | 2009-01-07 | 11:17
Miért ne élhetne a jelennek? 37 éves, nem tartozik senkinek elszámolni, szüksége van arra, hogy szeressék, szüksége van a szexre. Ha kiteszi a szűrét a szerelmének, mindketten szenvedni fognak. Persze túl lehet élni, de egyhamar biztosan nem fog kelleni neki senki, mert ezt a férfit szereti. Ha el tudja fogadni a jelenlegi állapotot, akkor ok. Ha viszont emiatt szenved, akkor kell mérlegre tenni, melyik a nagyobb szenvedés: ha elküldi azt a pasit akit szeret, azért, mert nem vállalja fel őt teljes egészében, vagy pedig az, ha így él továbbra is.
És (mivel én is szeretői státuszban vagyok) tudom, mit jelent szenvedni egy ffi hiánya miatt, tudom, mit jelent az, ha nem bújhatok a hóna alá, amikor csak szükségem lenne rá, tudom, mit jelent az, hogy egyedül feküdni nap mint nap, és tudom mit jelent a vágy, hogy a szeretett férfival töltsem minden szabad percemet. De tudom, hogy nem szabad semmit elkapkodni, nem szabad senkit döntésre kényszeríteni (ha kényszeríted, a végeredmény csak rossz lehet), nem szabad senkire semmit ráerőszakolni. Meg kell várni azt, hogy ő maga döntse el, mit szeretne, és soha egyetlen percig se érezze hogy ráerőszakoltuk magunkat. Persze hogy szeretném, ha vele lehetnék minden nap, ha hozzám jönne haza (bevallom, én is szenvedek olykor), de tudtam, mit vállaltam, és örülök minden pillanatnak, amit vele tölthetek, és élvezem az együttlétek okozta boldogságot, és ebből táplálkozom később. Persze amikor ez kezd kifogyni, akkor jön a rettentő hiányérzet...És azt mondom, örüljünk a jelennek, mert nem minden hozzánk hasonló korú embernek adatik meg, hogy szerelmes lehet...és bármi lesz is a kapcsolatból, örökké szép emlékként fog megmaradni bennünk. Persze egyetlen hátulütője van...az, hogy emellett a szerelem mellett elvesszük magunktól a lehetőséget egy újabb kapcsolat kialakítására, amelyben esetleg felvállalnak bennünket szőröstül-bőröstül, gyerekestül, rigolyástul...
Hát na.
Válasz | 2009-01-07 | 11:12
a lényeg hogy most sokat nem udsz tenni.. mert ha mégiscska "nyomulsz" utána..akkor az nem jól rakódik le..
tartsd tiszteletben.. lehet tényleg cska kis önállóságra van szüksége..de nem hivogatna ha ténylegesen el akarna feledni....

(vagy csak magát akarja megnyugtatni hogy még jól esik hlalani a hangodat...de ez gonosz feltételezés... de tény a lányok jó szinészek tudnak lenni...)

a lényeg...türelem..

lehet hoy csak belemagyarázol dolgokat..
de sajjjna lehet hogy megijedt a hirtleen felnövéstől..és az ilyen komoly kapcsitól.. és vissza akar váltani és még kicsit diák lenni.. diákszerelemmel... sokan megrémülnek ha túl sokat vannak mássla.. mint akik az esküvő előtt lépnek meg..vay pl nem tom ki dobta be az összeköltözést..stb.. na ettől is megrémülhet 1l ány.. aki még élni akar..akár veled is..cska kicsit szabadon..

én pl imádok párommal lenni..de kell szabadság sztem mindnekinek... pl bulizni sem mindig megyünk el..stb..
Válasz | 2009-01-07 | 11:04
Javarészt igazad van. Hozzátartozik azonban az igazásghoz, hogy mindketten érettebbek vagyunk szellemileg az áltagosnál. Az összeköltözésről már volt közöttünk szó, de egyelőre még korai lenne.

Ugyanakkor meg minden másfél két órában megcsörget, hogy "hé, gondolok ám rád!", este pedig felhív, és ragaszkodik a jó-éjt sms-hez is.

Ha arra kíváncsi, hogy hiányzom-e neki... "Hiányzol, és nem akarlak elhagyni, de most jó egy kicsit egyedül." Ezt is lehet kétféleképpen magyarázni. Utánajártam egy rakás fórumon a dolognak, és volt megnyugtató és nyugtalanító tapasztalat is.

Mindenesetre úgy vélem, hogy a dolog magyarázata kicsit az, hogy tényleg fiatalok vagyunk. Ez a "Diákszerelmes" dolog. A rokonságban viszont sok példa van arra, hogy fiatalon találkoznak (Tesója: 13-14 éves koruk óta vannak együtt a nejével, és két szép gyerekük van), és boldog kapcsolatban élnek.

Az apró jelek bizakodásra adnak okot, a jelen helyzet viszont türelemre int.
Válasz | 2009-01-07 | 10:57
Köszönöm, hogy írtál. És igazából mindenki, aki eddig is írt, nagyon sokat segített, és megerősít abban, hogy jól látok nagyon sok dolgot, amiben élek. A Te véleményedben "megfogott" az, hogy Ti sem tudjátok teljesen felvállalni egymást a kapcsolatodban, szóval tudod, hogy milyen érzés az, hogy szeretnél mindig azzal lenni, akit szeretsz, de egy kicsit mindig bújkálás is egy ilyen kapcsolat. És igen, engem azért az bánt, hogy én a párom tulajdonképpen felvállaltam a környezetem előtt, ő viszont - joggal - nem tud. És ez érthető is, addig, amíg nem tud külön költözni valahová - akár a saját telkén épít, akár hozzánk költözik..., az utóbbi elég bonyolult lenne, a hülye körülményeim miatt. És, ha szeretem, akkor nyilván nem akarom kitenni annak, hogy otthon még a nő nyíltan felvegye a repertoárjába, hogy a kapcsolatunk miatt is "....-sa". Bár, nyilván nem vak, és úgyis tudja, hogy a férfi, aki a gyerekei apja valaki mással van, de, hát, ha érdekelné még, mint férfi, akkor nyilván nem tűrné el, hogy állandóan mással legyen. Ahogy a párom mondta, nyilván a gyerekeken segíteni kell /még a nagyobbaknak is vannak olyan problémáik, ahol segítségre van szükség/. Egyébként meg egyszer egy-két perc erejéig találkoztam az asszonnyal..., köszöntünk egymásnak..., utána azt mondta a párom, hogy a nő meg sem kérdezte, hogy én ki vagyok..., bár szerintem érezhetett valamit.
És mostanában számtalanszor emlegeti a nő, hogy: "Menjen a párom a barátnőjéhez, "Menj, oda, ahol szívesen látnak!" - Szó szerint ilyeneket..., hozzám meg még nem jöhet, mert az anyám garantáltan elüldözné..., és egyszerűen úgy érzem, hogy teljesen tönkre tenné a kapcsolatunkat az állandó vita, amit a párom itthon látna... És, nyilván az otthoni viták után - jogosan - ő is nyugalomra vágyna.
És egyébként nagyon igazad van, hogy sokkal jobb lenne a világ, ha az emberek inkább örülnének a másik boldogságának, nem tényleg megpróbálnák minden áron újra "földhöz ragadtan" látni az illetőt.
Anyukámnak pedig, állítólag nem volt olyan lehetősége, amit "nem használt ki", legalábbis azt mondja..., de valahol van egy olyan érzésem, hogy lehetett volna lehetőség..., csak állítólag "miattam" nem tette meg. Mondták is már nekem, hogy az anyámat az bántja igazából, hogy annak idején nem tehette meg azt, amit én most megtehetek, mivel ma azért más az értékrend, mint mondjuk 20, 30 évvel ezelőtt.
Egyébként "szorítok" Neked, hogy a Te kapcsolatod is valahogy majd egyszer "normalizálódjék", ha majd lehetőség van rá.
Válasz | 2009-01-07 | 10:45
üdv..

hát ezt igazából ti érzitek.. mert ti vagytok benne..

de én 2 dologra tudok asszociálni..

1- az tényleg az sajjna hogy kezd a szerelem kihülni.. és megakarja nézni hogy hiányzol-é neki ha kevesebbet lát.. és ha nem..akkor véget vet ennek..

nem törvényszerű..de rengetegszer hűlni kezd a kapcsolat..de ha máshogy is összeilletek..nem kell szétmenni..
hogy mikor kezd? változó..volt kapcsim ahol 3.év 3hónap után szakítottunk..de volt ahol 1év után.. kert elmúltak az érzelmek.. és huszonévesen szerelem nélkül nincs értelme kapcsinak sztem.. most meg 2éve lobog... szoval ez megjósolhatatlan..

2...ő 19éves..nem tom hány kapcsija volt előtted..de ő még diák..szoval haverok..barátok mérvadóak a számára..és mint írtad.. a suli+meló mellett minden időt együtt töltötök..
mint 1 házasságban.. összeköltözésben...háááááááát...
én még ennyi idős fejjel nem lennék erre hajlandó párommal.szeretem..mennyei vele... de kell nekem az önállóság..haverokkal talizni..csak magamban lenni..magammal törődni..
heti 2-3-4napnál többet nem is akarnék vele lenni..meg nem is tudnék rendszeresen..

most félre nem érteni..nyáron..nyaraláskor..néha-néha mennyei 1-2hetet folyton együtt lenni..
de folyamatosan? én erre még nem lennék kész..de szerencsére párom sem akarja még így..neki is van önálló élete..barátai.. családja..stb... és ő 21éves..ebből kiindulva 19évesen meg pláne fontosak a barátok.. a magánélete.. a kis csajozós talik..

persze ez jellemfüggő.. hisz vannak akik 18évesen lángolva szerelem és összeköltöznek és stb..

de ő még diák.. nem akar ilyen komoly.. összeköltözéses szintű kapcsit tán.. szeret téged.. de nem akar folyton veled lenni..

én azt javaslom tartsd tiszteletben.. és kicsit találkozzatok ritkábban.. ez nem szünet..csak visszaáltok a normális..diákszerlemes talis időszakra..
fontos az is hogy ne hivogasd jelentkezzél amikor nem vagytok együtt.. akkor tényleg külön legyetek..stb..

legalábbis én így látom.. volt olyan párom nekem is aki nem tudott ellenni.. és folyton velem volt..de engem idővel megfolytott a szeretetével és nálam eloltotta a lángot vele...
Válasz | 2009-01-07 | 09:08
szija.
ezen a helyzeten addig nem fogsz tudni változtatni, amíg az anyáddal élsz.
1. szülő-gyerek kapcsolat,szerepek. édesanyád csak anyaszerepben van. sem nő, sem feleség szerepben. nélküled magát nem tudja definiálni. az a nagy helyzet. azért támad téged, mert félti a saját szerepét, ami egyben ő maga lenne. a leválás nálatok nem történt meg. otthon élsz. ha elmennél otthonról, őneki nem maradna semmi, mert hozzád képest tudja csak magát meghatározni. ez elég komoly mentális zavart eredményezhet, és nálatok már meg is van ez. egy egészséges gyerek szülő kapcsolat esetén a leválás is gondot okoz. főleg ott, ahol egyedüli gyerek van, ott általában nem szokott sikerülni a leválás. nem tudom, hogy neked van-e testvéred.
a szülőknek meg kell újra tanulniuk a gyerekeik, gyerekük nélkül definiálni önmagukat. vagyis újra meg kell találniuk a gyerekvállalás előtti szerepeket, egyensúlyokat. ez nem könnyű olyan sok év után. azért is éreznek űrt a szülők sokáig, miután kiröppen a gyerek.egyszerűen nem tudnak mit kezdeni magukkal, hiába ott van még sok más szerep(feleség, dolgozó ember, nő, szerető,barátnő). anyukádnak nem hinném, hogy bármilyen más szerpei lennének, amit felhasználhata ahhoz, hogy meg tudja magát határozni. ez a baj. ő anya.nem tud más szerepet. nincs más szerepe. és emiatt bánt téged.
a szülő örökre szülő marad.nagymamám is emlékszem anyukámnak mindig az anyukája volt, és anyukám is mindig az anyukám lesz.az ő szemében meg örökre gyerek. elvégre a gyereke vagyok.másképp nehezen tudna rámnézni:)de a leválás akkor is megtörténik, csak néha lesznek visszatérő dolgok, visszaesés a régi szerepbe(vegyél sálat, ettél eleget?, zsebkendő legyen nálad stb stb.)
2. anyukád féltékeny, irigy a boldogságodra, mert ezt te magad írtad le, ő annak idején nem mert a válása után új kapcsolatot kezdeményezni. valójában magára haragszik, de mivel terád vetíti ki az életét, ezért rajtad csattan az ostor. de lényegében önmagát bántja(te egy tükör vagy az ő életéhez), mert azt juttatod az eszébe, hogy ő nem mert pasizni elvált nőként, mert ő hallgatott a társadalmi kritikára, mások véleményére, hogy akkor ő egy könnyűvérű nő lenne. azt juttatod eszébe, hogy ő bezzeg nem mert az lenni, aki.megfosztotta magát a boldogságtól, hogy mások véleményét előbbre vette, mint amit az érzései súgtak volna.emiatt érzelmileg bántalmaz, zsarol(lek_rváz meg bezzeg ő milyen szent volt stb stb, amiket felhoz ellened)ezek mind a kétségbeesés, irigység, elkeseredettség, félelem hangjai részéről. paradox, de így próbál téged megtartani. nem elüldözni akarna,csak ugye ez fordítva hat, működik.
3. ezek ellen nem tudsz semmit tenni.max orvos tudna segíteni anyukádon.
4. ez a helyzet addig marad így, amíg együtt éltek.
ez nem csupán generációs probléma, hanem anyukád komoly lelkibajokkal él együtt.
5. a párkapcsolatodról mindenki elmondta a véleményét.én is csak azt tudnám ismételgetni, amit tengerszem, hercegnő és ancsa írtak. bízz magadban, a kapcsolatodban, párodban. kitartás.
ha anyukád megint csesztetne, mondd meg neki, hogy te nem félsz boldog lenni, ne sajnálja tőled. ne fosszon meg téged ettől, ha saját magát megfosztotta ettől.gondolom erre majd az jön, h hálátlan vagy, hogy ő nem tett ki ilyen dolognak, aminek kiteszed a gyereked. de ez már érzelmi zsarolás.szóval ne hidd el, mert nincs igaza. csak rád akarja kenni azt, hogy a társadalmi normáktól nem tudott elszakadni, merészen cselekedni.
ne hagyd magad.ha provokál, akkor se foglalkozz vele.

te nem tudnál esetleg albérletbe menni? vagy annyira nem állsz jól anyagilag gondolom,mert akkor már biztos elköltöztél volna.
remélem pároddal mielőbb együtt fogtok tudni élni.
Válasz | 2009-01-07 | 08:54
Hello,

A véleményetekre vagyok kíváncsi!

Egy - legalábbis eddig - nagoyn jól működő kapcsolatban élek. Történt azonban, hogy a barátnőm úgy érezte, hogy most egy kicsit kevesebbet kellene találkoznunk. Bár legszívesebben minden percben vele lennék, elfogadom a döntését, és tulajdonképpen jó ötletnek is tartom.

Több mint egy éve tart a kapcsolat, és nagyon sokat találkoztunk, szinte mindennap. A problémát az okozza, hogy ő még suliba jár és kóteros (kor: 19), én meg dolgozom (kor: 21), így öt órától nyolcig tudunk rendszerint találkozni. Emiatt szinte teljesen elveszett a "magánéletünk", mert kilenc óra, mire hazaérünk, és utána már nincs semmihez kedve az embernek.

...szeret. Ezt biztosan érzem, hogy szeret, hiszen amikor beszélgetünk, vagy találkozunk, akkor millió apró jelét adja ennek. Úgy érzem, hogy megtaláltam a nagy Ő-t, és nem akarom elveszíteni.

Szerintetek mi lehet a háttérben? Vagy a statisztikában megjósolt "lángoló szerelem" időszaka ér lassan véget, hogy átadja a helyét valami sokkal erősebbnek, és ez zavarta össze? Nekem van igazam, és a szabadság hiányzik nekünk? Noha úgy érzem, hogy jó úton járunk, félek, mert még nem tlaálkoztam ilyen helyzettel, és nem tudom, hogy mi a magyarázata. Van valakinek tapasztalata erről, vagy hasonló helyzetről?

Olyanok tapasztalatiara vagyok kíváncsi, akik legalább egy, másfél év után találkoztak ilyen, vagy ehhez hasonló helyzettel.
 
Válasz | 2009-01-07 | 06:59
Gyöngykagyló!

Sok tapasztalatom nincs, de ha megengeded elmondom véleményem..
Szerintem mindenkinek joga van a boldognak lenni, és éppen elég nagy baj, hogy felnőttként az emberek mennyire irigyek arra aki boldog. Azt hiszem a hippi mozgalom jelszava volt a "szeretkezz, ne háborúzz" és szerintem ez még a mai napig megállja a helyét. A világ másképp működne ha az emberek inkább örülnének a másik boldogságának, örömének, sikerének, és nem irigykedve néznék, fúrnák, és mindent megtennének hogy "újra a földön járjon" az illető.
A gyerek a legfontosabb, de azt mondod a lányod is kedveli, úgyhogy akkor a következő a te boldogságod! Ha szeretnél vele lenni, hát tedd - a körülményekhez képest. Én - ugyan más okból - de nem lehetek mindig barátommal, és tudom mennyire hiányzik ha nincs velem, vagy mellettem van, de mégcsak meg sem érinthetjük egymást, mert nem tudjuk felvállalni egymást a külvilágban.
Az anyukádat illetően, valóban egyetlen megoldásnak az idősek otthona tűnik... bár nekem sem sok bátorságom lenne otthonba dugni azt, akit szeretek, de mérlegelve a dolgokat lehet előbb-utóbb mégis rászánnám magam... mert ha hónapokig, évekig így megy, és miatta nem vagyok boldog, akkor csak múlik felettem/feletted az idő, és "lemaradsz a jóról", a jelenben kell boldognak lenni. Ha évek múlva visszanézel, ne érezd azt, hogy kihagytál egy lehetőséget a boldogságra, elfecsérelted az életed... (anyukádnak nem volt ilyen lehetősége, amit nem használt ki, és most emiatt bánt, hogy akkor te se tedd?)
Remélem azért tudtam egy picit segíteni...
 
Válasz | 2009-01-07 | 00:35
Amit írsz, azzal teljesen egyetértek. De, ha belegondolok, a volt férjem esetében kb. másfél év /még annyi sem volt/, miután elhatároztuk, hogy összeházasodunk, és kiderült, hogy összeköltözve totális tévedés voltunk. Sem gondolkodásban, sem temperamentumban nem egyeztünk. És szexuális értelemben meg totálisan nem - egy csőd voltunk, mint később kiderült. Hiába volt jövőképünk, nem sikerült. Lehet, hogy ezért is nem akarom ezt a kapcsolatot olyan szinten elkapkodni, mert tudat alatt attól félek, hogy mondjuk az összeköltözés hosszú távon megöli a szenvedélyt? A másik, hogy bár ezt nem gondoltam volna soha sem, de most azt látom, hogy, ha egy férfi és egy nő szexuális értelemben teljesen összhangban van, ezen kívül intellektuális értelemben is jó beszélgető-partnerek, hasonló az érdeklődési körük is, jól érzik magukat egymás társaságában..., akkor az hatalmas alap..., persze, hogy fontos a jövőkép..., de most nem arról van szó, hogy mondjuk 3-4-5 éve vagyunk így együtt..., mert azt tényleg valószínűleg már nem bírnánk /egyikünk sem/. Másfél évről van szó még..., és, ha én nem akarok neki hinni, bizalmatlankodok, akkor egyszerűen elveszem az esélyét annak is, hogy kiderüljön, hogy mi lehet ebből a kapcsolatból valójában... pont a bizalmatlanságommal ölöm meg akkor a kapcsolatot. És, ha másért nem, hát az emlékekért is érdemes élni, igen..., arra fogok visszaemlékezni akkor később, ha nem is tudunk esetleg soha együtt élni..., hogy csodálatos volt, és legalább megtudtam, hogy milyen az igazi szex és szerelem..., és akkor már érdemes volt élnem..., anélkül nem is volnék igazi nő, legalább éreztem egyszer az életben, hogy valójában igazi nő vagyok... Legalább el tudom mondani majd a lányomnak, hogy milyen az igazi szerelem. Ez van. Még akkor is, ha pont egy olyan férfiban találtam meg, aki lehet, hogy sosem lehet az enyém, csak ideig-óráig. Szóval lehet, hogy szimpla, ahogy mondod..., de, hogy sekélyes lenne, az biztos, hogy nem...
Tudod, mi a szimpla, és sekélyes, ha egy férfi és egy nő már totál érzelem-mentesen, gyűlölködve, elidegenedve élnek egymás mellett. A párom 53 éves, én 37, ennek ellenére abszolút nem érdekel a köztünk lévő korkülönbség, sokkal nagyobb tiszteletet és szenvedélyt érzek mellette, mint egy fiatalabb férfi mellett. Ezt persze nem bántásként mondom. Szerintem a szenvedély és a szeretni tudás nem korfüggő, egyáltalán nem!
Válasz | 2009-01-07 | 00:18
Hát, ez nem volt valami nagyon szép "jó éjt mese". Minden esetre majd meglátjuk, hogy "tudunk-e előrehaladni"... Legfeljebb kis lépésekkel fogunk haladni..., nagyon kicsikkel....
Vagy pedig egyszerűen megpróbálom úgy felfogni ezt az egészet, amiben vagyok, hogy csodálatos együtt, és, ha megelégszek ennyivel, akkor jó, ha pedig nem..., akkor majd együtt eldöntjük, hogy meddig, és mikor ne tovább már. De, amíg azt érzem, hogy egy ilyen döntés neki is legalább olyan szörnyű lenne, mint nekem, addig nem fogom tudni megtenni soha ezt a lépést... Hiszen volt számtalan olyan dolog amit megtett értem már, mialatt együtt voltunk..., ha segítségre volt szükségem, mindig - kivétel nélkül - mellettem állt, nem keresett kibúvókat soha. Majd lesz valahogy ezután is.
Válasz | 2009-01-07 | 00:13
És sajnos nem tudok eggyetérteni az előttem szólókkal abban, hogy örülj annak ami van, és tegyél a holnapra. Perspektíva, jövő nélkül nem lehet élni. Az annyira szimpla. Annyira sekélyes.
A multat lerakni az sokkal érthetőbb. Indokoltabb lehet. Még előre is vihet. De jövőkép nélkül.....
Válasz | 2009-01-07 | 00:10
ok! Rövid :)

"-A szerelem olyan mint a cápa. Ha nem tud előrehaladni akkor megfullad. Meghal."

Hát ez a világ legrövidebb tanmeséje. Lehet hogy inkább hasonlatnak kéne mondani? :))
Válasz | 2009-01-06 | 23:56
Nem, nem ismerem konkrétan ezt a tanmesét. De értem, hogy mire célzol. Mit gondolsz, miért vannak bennem kételyek. De, tudod, hányféle módon rákérdeztem már, és mondtam is a páromnak, hogy: nyíltan kimondhatja, hogy csak szex ez a kapcsolat, akkor sem fogok megsértődni..., és akkor sem, ha nyíltan kimondja, hogy soha nem lesz ebből a helyzetből úgy sem több... ,megértem..., meg, hogy egyetlen egyet nem tűrök el, hogy: "hülyének nézzenek". Mindenre az volt a válasz, hogy,nem erről van szó, de egyelőre ilyenek a körülményei, és szeretne rajta változtatni, de nem tud.
Igen, a legszörnyűbb az egészben az, hogy,ha igazán szeret egy férfi, akkor neki is rossz hallgatni azt, ha a nő, akit szeret, aki iránt érez valamit... bizonytalankodik, ha, meg nem érezne mondjuk semmit, akkor én "bosszankodok", hogy érzelmileg többet invesztálok egy kapcsolatba, mint amennyit bármikor is kapok. Bár, ha belegondolok, a párom joggal félhet inkább attól,mint a pár évvel ezelőtti kapcsolatában -, hogy én is azt hiszem /mint az a nő/, hogy az élettársa és közte van esetleg néha valami, és a végén nem bírom tovább, és keresek valaki mást, aki esetleg egzisztenciálisan többet tud nyújtani, és állandó társ tudna lenni... És, ha belegondolok, hogy szeretem, és látom azt, és érzem, hogy több ez annál, mint mondjuk pusztán szex, az biztos..., és arra kell gondolnom, hogy lehet, hogy egyszer én mondom ki a végszót..., és lehet, hogy hibázok egy hatalmas nagyot..., és sajnos nagyon is el tudom most képzelni, hogy ennyire gyöngéd és egyben szenvedélyes férfit, akivel ennyire egy hullámhosszon vagyok úgy érzem szexuálisan és érzelmileg is, ezen kívül bármiről tudunk együtt beszélgetni..., nem egykönnyen találok az életben..., lehet, hogy nagyobb biztonságot nyújtót igen, de ennyire ösztönösen rám ható, ennyire szenvedélyes férfit soha, ezt pedig én érzem..., és lehet, hogy egyszer majd meg kell tennem..., éppen azért,mert, lehet, hogy akar, de nem tud változtatni a körülményein /anyagiak/.
Ettől függetlenül, ha gondolod, nyugodtan leírhatod a tanmesét, persze.
Válasz | 2009-01-06 | 23:43
Teljesen jól látod, sajnos az anyám nem akarja bennem tisztelni a felnőtt nőt, még az anyát sem. Pedig számtalan jelét adom, és finoman, vagy keményebb eszközökkel a tudtára akarom adni, hogy gondolja már át,hogy - ugyan élettanilag az anyám -, de ennek ellenére én már egy felnőtt nő vagyok. Abszolút nem vagyok egy beletörődő, "halvérű" ember, az élet semmilyen területén! És nagyon jól látod, hogy az igazi szeretetben "Nem nyomorítják meg az utódok felnőtt életét."
Az anyám meg úgy tűnik fokozottan szeretne hatalmat gyakorolni és meg is tartani felettem, különösen talán azért, mert ő is elvált annak idején. Arról nem is beszélve, hogy azzal példálózik, hogy annak idején ő ezt meg azt nem tett meg,... amit én megteszek. Legfinomabban is közölve, annyit mondtam neki, hogy az az ő döntése volt, ez meg az én döntésem, az én életem.
Ennek ellenére beleszólást akar. És igen, hatalmat akar, mert ebben éli ki magát. Tudod, hányszor próbált már éket verni a kapcsolatunkba, hányszor becsmérelte a páromat már. A párommal szemben meg nem mer ellentmondani..., jól elbeszélget vele. Igazából két arca van: az egyiket a külvilág felé tartogatja, a másikat meg énvelem szemben meri csak eljátszani. A külvilág felé aranyos, kedves, mézes-mázos, irányomban pedig a tömény gyűlölet, a vulgáris szavak... Olyan érzésem van, hogy tudat alatt valamiért gyűlöl az anyám..., talán azért, mert igazából a szíve mélyén az apámra emlékeztetek, akit talán ő soha nem szeretett, talán még gyűlölt is... Ez persze csak egy okfejtés. Már régen túl vagyok azon, hogy azt akarjam, hogy az anyám szeressen, már régen nem érdekel.
És végre van egyáltalán egy férfi, aki megérti azt is, hogy min megyek keresztül az anyámmal kapcsolatban. És egyáltalán még kitart. Egyszer nyíltan azt mondta, hogy azokat a körülményeket, amiben én élek egy olyan férfi, aki pusztán szexet akarna, nem bírna elviselni... és paradox módon mégis jórészt este, meg bujkálva tudunk találkozni..., ahogy a párom mondta, én mindenkire tekintettel vagyok, de rám ki van tekintettel,hogy én mit szeretnék, mit akarok. És ő, mint apa is látja az anyámmal való kapcsolatom /hiszen már 20-21 éves gyerekei vannak/, és azt mondja,hogy soha nem érti ezt az uralkodó típusú szülőt. Igazából úgy érzem sokszor, hogy a párom jobban ismeri már, hogy mire gondolok, mit élek át, mint én..., jó, ez lehet,hogy egy kicsit túlzás..., de nagyon egy hullámhosszon van velem sok szempontból.
Válasz | 2009-01-06 | 23:28
Elhiszem, hogy nem értesz sok mindent. Igazából még én sem értek mindent. Próbálom a kapcsolatom "megfejteni", és igazából arra jutok, hogy érzelmileg biztosan jelentek a páromnak "valamit", ez egészen biztos, ennek számtalan jelét adta, szavakban és tettekben is. Az meg, hogy nem feltétlen szeretne az anyámmal egy fedél alatt élni, azt megértem /mert én sem.../, na ez hülyén hangzott... Viccen kívül. Mikor beszélgettünk a párommal a régi kapcsolatáról... nem én kérdeztem, hanem ő mondta el magától..., akkor mondta, hogy tulajdonképpen neki soha nem kellett alkalmazkodnia "anyóshoz", vagy "apóshoz", mert másik városban laktak... Szóval, úgy látom, hogy valahogy idegenkedik /joggal/ attól, hogy egy másik generáció bele szólhatna az életébe - illetve - a mienkbe, és általam ismeri az anyámat, hiszen nap, mint nap szembesül azzal, hogy mennyire kiakaszt az anyám. Meg is van a véleménye erről... A másik, hogy nem adok sok időt annak a férfinak, aki hozzánk költözve, tartósan "megmaradna", még a páromnak sem, pedig az ő tűrőképessége elég nagy..., bizonyította ezt már a kapcsolatunk során számtalanszor.
Annyit mondott, hogy tiszteletben tartja, hogy hozzám nem jöhet /tartósan/, meg lehet, hogy nem látja még bennem sem azt az erőt, hogy esetleg mégis meglépjen ezt a döntést, hogy állandóan együtt legyünk?
Ami meg az élettársát illeti /már több, mint 8 éve nincsenek együtt/, a nő már ennyi ideje "kidobta az ágyból", és ez alatt az idő alatt volt a páromnak egy rövidebb kapcsolata egy nővel /ahol viszont a nő megcsalta/. Az eredmény az lett, hogy vissza kellett mennie az élettársához, mivel máshová nem tudott menni. Most gyakorlatilag az a helyzet, hogy a nő "otthon" megkérdezte /már hónapokkal ezelőtt/, hogy hová jár ő éjszakánként. Erre azt válaszolta, hogy ő független, és senkinek sem tartozik számadással. Szóval a nőt abszolút nem érdekli a szex, nyíltan kimondta már évekkel ezelőtt, hogy kész, vége, "lehúzta a rolót".
Párom viszont egyértelműen nagyon szereti a gyerekeit. Ami az éjszakákat illeti, - ha lehetőség volt rá - a kislányom a másik mamánál volt mondjuk, akkor gyakorlatilag minden éjszakát nálam töltött a párom. Szerinted ezt elviselné egy olyan nő, aki érzelmileg érintett lenne még valahol..., gondolom, nem.
Az én anyám viszont kijelentette, hogy hozzánk nem költözik senki... A párom meg tiszteletben tartja úgy látom a döntésemet, hogy nem tudom végül is én sem együttélés szintjén felvállalni. Bár az utóbbi időben egyre többször próbálok - ha csak pár órára is - közös "otthoni" programokat is belevinni a kapcsolatba /főzés, együtt reggelizés stb./
Válasz | 2009-01-06 | 23:23
Csak nehogy rágyere hogy egy "halott cápát dédelgetünk". Ha ismered a tanmesét, (Woody Allen) akkor tudod mire gondolok. (annak igazán örülnék) Ha nem és mondjuk érdekel, (azért egy közepest ez is megér) akkor szivesen leírom neked :) (nem hosszú)
Válasz | 2009-01-06 | 23:18
Az "anya" is meg a "gyerek" is egy-egy szerep. Ha a felnőtt gyerekével "anya" szerepből beszél valaki, (vegyél sálat!) akkor ott a leválással komoly gondok vannak. Onnan lessz az ember felnőtt mikor már két egyenrangú "ember" ő, és az anyja. És a "vegyél sálat!"-ból mondjuk -"Hideg van kint." -lessz.

Nem szabad valakit "öreg" koráig gyerek szerepben tartani! Sztem ez a szülő felelőssége inkább, de nem csak az övé.

A tisztelet,a szeretet az elkötelezettség nem feltétlenül asszimetrikus két ember között. Márpedig a szülő-gyerek viszony csak az lehet. A szülő mindíg őrzi hatalmát a gyereke felett. Beleszólást akar. Örök konfliktus. Soha nem múlik el, amíg a "leválás" nem történik meg. Persze meg lehet a kapcsolatot szakítani ilyen esetben is, de nem hiszem hogy ez lenne az üdvözítő.

Az állatvilágban az anya élete árán is megvédi a fészket, almot odut mittomén mit. De mihelyt a kölykök ivarérettek lesznek még akár el is űzik őket. Ez az igazi "leválás". Fölneveltelek, megóvtalak amíg szükséged volt rá, megtanítottam mindent ami a túléléshez kell. Most menj! Boldogulj! Élj!
Nem nyomorítják meg az utódok felnőtt életét. Ez a természet. Ez lenne a természetes.
Válasz | 2009-01-06 | 22:55
Hát, a partnerkapcsolatomat illetően ezen gondolkozok én is, hogy igazából mire várunk. Most pillanatnyilag úgy gondolom, hogy talán éppen ennek vetek véget, nem akarok azon gondolkozni, hogy mi lesz ebből a kapcsolatból /nyilván nem azért, mert nem érdekel/, próbálok inkább a jelenre koncentrálni, a pillanatra, amit megélünk mi ketten. Jó, végül is, anyagilag jobbra fordulásra azért nyilván várunk - arra én személy szerint kapcsolattól függetlenül is számítok, és próbálok is tenni érte. A másik, hogy nem kell jogilag elválnia a páromnak, mert soha sem vette el a nőt, hanem az élettársa. Elköltözni mondjuk másik városba egész biztos nem szeretne, mert ide kötik a gyerekei, azt már kivettem a szavaiból, hogy, ha sikerülne külön telekre költöznie, akkor is szeretne - jogosan - állandó kapcsolatban lenni a gyerekeivel. És nincs is jogom követelni tőle mást - nekem is van egy kislányom, tőlem sem várhatná el senki, hogy szoruljon háttérbe bármilyen formában is a saját lányom, bárki férfi kedvéért. Egyébként azt látom, hogy minél inkább azon "agyalok", hogy mi lesz majd, annál inkább elrontom a kapcsolatban a jelent, vagy legalábbis jól megbonyolítom. Minden szép és jó volt addig, míg nem "akartam" egészen ezt a férfit... Csak rá kell jönnöm, hogy mikor már mind a két félnek egy kapcsolatban vannak gyerekei, akkor már soha sem olyan egyszerű, mint, mikor mondjuk huszonévesen például két független ember kerül össze. Ilyenkor már nagyon sok a puszta szerelmen és vonzalmon kívül álló ok van, amit
figyelembe kell venni, mindkét oldalról.
Válasz | 2009-01-06 | 20:54
Miért ne sikerülne? A leválás és az érzelmi zsarolás két különböző dolog.
Az öregek hajlamosak sokszor sajnáltatni magukat, főleg ha a saját életük sem volt boldog, a gyerekeikből és unokáikból akarnak nyerni egy kis életkedvet. Nagyon nehéz egy gyereknek ezzel szembesülni. Attól még hogy valaki 85 vagy 65 éves, a szülő-gyerek viszony megmarad. Az anyád szült meg és nevelt fel, valószínűleg nem felejti el, milyen volt felnevelni téged, a gyerekeként tekint rád életed végéig. Ez nem leválás kérdése. Csak a megfelelő távolságot kell megteremteni, és sikerülni fog-sztem.
Válasz | 2009-01-06 | 20:46
Konfliktusok, viták mindenhol vannak.. Akad belőlük több-kevesebb minden családban (szerintem). Néha - hatásos érvkészlettel - sikerül a magunk igazát bizonygatva felnyitni partnerünk szemét a helyes meglátásra, néha azonban nem. Én ilyenkor mindig azt csinálom - ha olyan emberrel találkozok, akivel nem látom értelmét eszmecserét folytatni, mert csak a maga igazát fújja úgyis -, h hagyom hagy mondja amíg kedve tartja, egyszer úgyis abbahagyja. Itt is valami ilyesmit kellene tenni - ha formálhatok véleményt ovis fejjel -, h ha ott van a kislány főleg, akkor nem kellene vitákba belefolyni, hanem csak egyszerűen otthagyni anyut és bezárkózni egy szobába.
A másik amit igazából nem értek, vagy lehet nem ovlastam el mindent. Mire vártok ebben a helyzetben? Anyagilag jobbra fordulásra vagy mire? Nem lenne célszerűbb gyorsan elválni párodnak és elköltözni innen jó messzire?
Válasz | 2009-01-06 | 19:47
Férfi szemmel. A lányod miatt szerintem nem kell aggódnod. Tudja ő hogy mi a dörgés. Az anyukád kirohanásai nem róllad, hanem rólla mondanak el sokat. A lányodnak pontos képe van róllad is, meg a nagyiról is. "Nem az a lényeg persze -Mit mondanak? Hanem hogy KI?" Sztem nem is kellene odaállnod csatázni a mutterral, mert lehet ezzel jobban ártasz magadnak a lányod viszonylatában.

Viszont amit nem értek. Az ember miért hezitál? Nem akar az anyuddal egy fedél alatt lakni? A mostani asszony tudja hogy hol telnek az éjszakái? Ha tudja hogyan tűri? Miért? Heti 2-3 éjszaka itt 3-4 ott? A gyerekek miatt? (de azt írtad azok már nagyok) Vagy nem értem. Nekem úgy tűnik, ha akarna élhetne veled is. (lehet félreértettem valamit? sajnos nem vagyok túl okos)

A 85 éves anya simán rászól a 65 éves lányára hogy vegyen sálat mielőtt kimegy a nyugdíjért a postáshoz. Valszinű nem sikerült a "leválás". Sztem most már nem is fog :(
Válasz | 2009-01-06 | 15:54
Szeret téged, vedd már észre!:)
Mit szóljak én...hisz nekem csak hetente-két hetente jut a szerelmemből egy kicsi...és akkor is boldog vagyok, és örülök, hogy van nekem:)
Válasz | 2009-01-06 | 14:56
Igazad van, Hercegnő, végül is, ha azt nézzük "miért is nyavalygok", hiszen este már lassan többet vagyunk együtt a párommal, mint amennyit nem... Ugyanakkor ez a kapcsolat - mondtam is régen a páromnak hogy, "Olyan, mint a Hold, este jön, reggel megy..."
Válasz | 2009-01-06 | 14:55
Hát ezzel saját tapasztalatból is, nagyon egyet kell értsek.
Válasz | 2009-01-06 | 14:50
A lányommal már megbeszéltünk jó pár dolgot. Egyszer olyan megható is volt a lányomtól, mikor mondta régebben, hogy: "Akkor anya, ha ti összevesztek ketten, akkor az nem lenne jó,mert szomorú lennél!" Ez a mondata olyan megható volt a lányomnak, azóta sem felejtettem el...
Az meg, hogy az anyám érzelmileg zsarol, önmagában még nem lenne olyan szörnyű, a legbántóbbak a verbálisan ocsmány szavai..., amitől azért jogosan meg szeretnék kímélni egy 9 éves kislányt. Ami meg a szerelemről, párkapcsolatról szóló dolgokat illeti szeretném valóban a lányommal kissé komolyabban - nyilván az ő szintjén - még megbeszélni a dolgokat.
A párom meg már mondjuk sokszor mondta, hogy ne adjuk fel, ha már egyszer így megtaláltuk egymást... /Azt hiszem, szó szerint így mondta.../
Bizonyos dolgok, meg hál Istennek, már rég leperegnek rólam..., de egyelőre még mindig "van új a Nap alatt" az anyám repertoárjában..., és persze engem sem kell félteni, rendesen megmondom én is a véleményemet..., csak, hát igazából mindenki nyugalomra vágyik..., nem az állandó vitákra. És ezek a viták rengeteg energiát vesznek ki az emberből..., amitől nyilván előfordul, hogy kedvetlenné, elkeseredetté válik néha.
Új hozzászólás


« 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 »

Témakörök

Friss

Egy megbízható hormonmentes fogamzásgátló módszer

A nyitott kapcsolatokról

Kapcsolódó cikkek

Szexualitás a testi fogyatékosoknál

Fájdalmas menstruáció

Fórum

Mit változtatnál a szexualitas.hu-n?
2021-06-26 - 08:04

Anális szex
2021-06-01 - 10:16

A méret a lényeg?
2021-05-13 - 02:49

Maszturbálás
2021-05-04 - 15:09

Homoszexualitás
2021-03-28 - 18:47

Szüzesség elvesztése
2021-03-12 - 14:56

Beszélgetünk
2021-02-21 - 23:21

Hűtlenség, megcsalás
2021-02-18 - 00:43

Orális szex
2021-02-08 - 21:24

Prosztata masszázs, prosztata orgazmus
2020-12-07 - 06:15

A terhesség első jelei
2020-09-17 - 16:25

Nemi betegségek
2020-09-15 - 17:08

Erotikus játékok
2020-09-13 - 03:17

Segédeszközök
2020-09-13 - 03:17

Merevedési zavarok
2020-08-18 - 09:53

Társkereső oldalak, vélemény
2020-08-07 - 05:35

Láb, harisnya és tűsarok
2020-06-19 - 22:24

Biszexualitás
2020-04-29 - 10:56

Női orgazmus
2020-03-08 - 20:29

Barátság extrákkal
2020-03-03 - 09:05

Szexuális nevelés
2020-03-03 - 03:08

Pornográfia
2020-02-04 - 16:43

Menstruáció
2019-10-13 - 19:11

Nők szexuális problémái
2019-08-06 - 23:37

Szex különleges helyeken
2019-07-17 - 16:01

Korai magömlés
2018-04-22 - 17:17

Szex a terhesség alatt és után
2018-02-15 - 16:18

Idézetek
2016-02-27 - 09:58

Könyv, zene, film, TV
2015-01-15 - 21:49

Szakítás
2013-12-30 - 01:18

Abortusz
2013-12-30 - 00:35

Szerelem, párkapcsolat
2013-08-22 - 09:53

Fogamzásgátlás
2013-04-13 - 15:22

Intimtorna
2012-10-18 - 10:41