Szexualitás a terhesség alatt

Masters és Johnson figyelemmel kísérte hat nő szexuális reakcióciklusait terhességük folyamán. Arra a következtetésre jutottak, hogy az élettani reakciók nagyon hasonlóak voltak a nem terhes nők szexuális reakcóihoz, bár néhány nő fokozott mellérzékenységről számolt be, amely különösen a mellbimbó és a bimbóudvar környékén jelentkezett a szexuális reakció izgalmi fázisában. A hat nő közül négy időnként görcsöket és fájdalmat érzett a medencéjében az orgazmus után, és közülük kettőnél hátfájás is jelentkezett. Mind a hat nőnél fokozódott a szexuális vágy a terhesség második három hónapjában, ami folytatódott az utolsó három hónapban is. Masters megfigyelte a magzat szívműködését az orgazmus alatt, és azt állapította meg, hogy bár néha rövid időre le-lassult, de igen gyorsan visszaállt a normális szív-verés. Az is kiderült, hogy az orgazmus után az oldódási fázis hosszabb ideig tartott, és nem volt teljes, amit a vizsgálati alanyok úgy fogalmaztak meg, hogy „orgazmus után még sokáig nem tudott feloldódni a szexuális feszültség".

Masters és Johnson a hat kísérleti személyen végzett közvetlen megfigyeléseket kiegészítette 111 nő szubjektív megfigyeléseivel, akik rendszeresen beszámoltak szexuális érzéseikről, viselkedésükről és reakcióikról terhességük folyamán. Más kutatók (Solberg, 1973; Kenny, 1973; Tolor és Digrazia, 1976) rendszeres szóbeli kikérdezés és kérdőíves felmérések alapján következtettek a nők terhesség alatti és utáni szexuális magatartására. Azt az általános következtetést lehetett levonni ezekből a vizsgálatokból, hogy bár igen széles határok között észlelhetők az egyéni eltérések, a szexuális érdeklődés, a nemi érintkezések gyakorisága és öröme a terhesség utolsó harmadáig gyakorlatilag ugyanolyan, mint a nem terhes nőknél, az utolsó harmadban viszont erősen csökken a vágy és a gyakoriság is.

Az orvosok véleménye megoszlik arról, javasolható-e a nemi élet a terhesség alatt. Még mindig vannak orvosok, akik nem javasolják a közösülést a terhesség első három hónapjában, hogy az esetleg spontán vetélést válthat ki. Ez vonatkozhat azon kevesekre, akiknek már több spontán vetélése volt, és nehezen tudják megtartani magzatukat. Nekik óvatosságból célszerű elkerülni minden szexuális tevékenységet, a maszturbálást is beleértve, a méh-összehúzódások miatt. Azonban igen kevés bizonyíték van arra, hogy a közösülés spontán vetélést okozna. A terhesség első három hónapjában a nők sokkal jobban odafigyelnek azokra a medencében jelentkező érzésekre, amelyek a méh-összehúzódásokat kísérik. Ha amiatt nyugtalankodnak, hogy a nemi aktusban megsérülhet a magzat, akkor a kielégülés mértéke csökkenni fog, és az orgazmus sem lesz esetleg olyan gyakori. Az érzékelt hatás a közösüléskor lehet, hogy más lesz, mint amit általában megszoktak, de ez semmi esetre sem káros.

A második trimeszterre a nő általában hozzászokik a medencéjében jelentkező másfajta érzésekhez. Masters és Johnson a nemi élet intenzitásának növekedéséről számol be vizsgálati alanyainál, de más kutatók ezt a tapasztalatot nem erősítik meg, hanem változatlan szexuális vágyról és érintkezési gyakoriságról beszélnek. A második trimeszter alatt nincs miért tartózkodni a közösüléstől.

A terhesség utolsó négy-hat hetében viszont már több a feltételes mód a nemi élet kérdésében. Sok orvos meg van győződve arról, hogy az orgazmus alatti méh-összehúzódások elindíthatják a szülést, vagy sokkal nagyobb a valószínűsége fertőzésnek. Nincs bizonyíték arra, hogy a nemi érintkezés káros lenne akár egészen a szülés időpontjáig, ha a terhesség normális lefolyású. Néha előfordul, hogy a pénisz makkja megsérti az erekben igen gazdag méhszájat, ami egy kis pecsételő vérzést okozhat. Ez nem akadálya a szexuális kapcsolatnak, ha a partnerek óhajtják. A nő maga tudja, hogy hogyan érzi magát a szexuális cselekmény közben a terhesség utolsó heteiben. Ha kívánja a nemi érintkezéseket, akkor nincs ok abbahagyni. Ha csak azt kívánja, hogy átöleljék és szeressék, akkor az természetesen egy másik formája szexuális kapcsolat fenntartásának.

Masters és Johnson megfigyelései szerint a szülés után két hét és három hónap között tér vissza a szexuális vágy, azoknál a nőknél korábban, akik szoptatják csecsemőjüket. A szülés utáni harmadik hétre már megszűnik a méh váladékozása, és az esetleges gátmetszés okozta seb is begyógyul annyira, hogy nem teszi kellemetlenné a nemi aktust.