A szüzesség elvesztése
Az interjú
Kezembe került egy újság, amiben olvastam egy intejút egy „sztárral”. Feltűnt egy kijelentése! Első sorban azért, mert hasonlót már hallottam a közelmúltban (és akkor csak átsiklottam felette) viszont most úgy éreztem, érdemes a témának egy kis figyelmet szentelni. A kijelentés, amit a „sztárunk” tett így hangzott: „A szüzességemet elég későn, 17 évesen veszítettem el.”. Fontos tudni, hogy az illető egy hölgy volt, mivel „köztudott” a lányok korábban veszítik el, mint a fiúk (általában).
Gyorsulás
Sokat hallunk manapság arról, hogy a serdülők gyorsabban érnek, mint ezelőtt 30-40 évvel. Ez valóban így is van, viszont érdemes megemlíteni, hogy itt fizikai (testi) érésről van szó. Vagyis nem arról, hogy a mai fiatalok gyorsabban járnák ki a nyolc általánost, mint szüleik. Hogy miért mondom ezt? Azért, mert sokan a korábbi nemi éréssel magyarázzák a fiatalok korábban megkezdett nemi életét. Azonban az aktusnak csak egy feltétele a nemi érettség! A szeretkezés elsődleges célja ma az örömszerzés. Öröm pedig csak akkor lehet benne, ha az együttlét során két szerelmes ember kerül össze, akik felelősséget éreznek egymás iránt és némi ismerettel is rendelkeznek a közösüléssel kapcsolatban. Tulajdonképpen ez az egyik alapvető különbség ember és állat között, vagyis hogy az embernél kialakult (és reméljük még ma is létezik) a szerelmi-szexuális kultúra, az állatoknál viszont a közösülés csak pusztán (nemi) ösztön. A fiatalok azonban felkészületlenül kezdik meg nemi életüket, felelősségérzetük kisebb, nem fordítanak elég gondot a fogamzásgátlásra (vagy nem is ismerik a lehetőségeket) és azt sem tudják, hogyan is kell viselkedni az első nemi aktus során.
A példakép
Hogy miért tartom veszélyesnek az ilyen kijelentéseket? A megértéshez fontos tudni mi is zajlik le ebben a korban egy fiatalban. A gyerek személyiségfejlődése során folyamatosan választ magának egy példaképet. Ez a példakép először a saját nemével azonos szülő. Serdülőkorban viszont megkezdődik a szülőktől való eltávolodás és új példakép kerül a régi helyére. Ez általában egy híres ember személyében jelenik meg, vagyis egy „sztárban”. Tehát ha a serdülő hall ettől a példaképtől egy ilyen kijelentést, hogy 17 évesen és későn, akkor úgy érzi elkésett, lekésett valamiről. Ami után az következik, hogy minél előbb túl akar esni az első alkalmon, hiszen úgy érzi (és lehet, hogy részben így is van) baráti köréből már mindenki nemi életet él, ami azonban egyáltalán nem biztos, hiszen valószínűleg a többiek is „cikinek” érzik bevallani az igazságot, és inkább hazudnak.
Az első
A fiataloknak rengeteg félelmük van a szüzesség elvesztésével kapcsolatban. Ezek egy része alaptalan, de mindenképpen egy fokozottabb stresszhelyzetben vannak, és ehhez jön még hozzá ez a bizonyos „sürgetés”, hogy mindegy hogyan, csak minél előbb. Itt fontos azonban néhány dolgot megemlíteni. Fontos, hogy az első együttlét ne váratlanul, hírtelen „ötletkén” valósuljon meg. Általában sokat segít, ha a fiatalok előtte már többször, közös petting során már levetkőztek egymás előtt, és felfedezték egymás erogén zónáit, valamint kitapasztalták, hogy mi jó a másiknak. Ez csökkenti az első aktus körüli feszültségek egy részét. Amikor úgy érzik, hogy felkészültek és kiválasztották a megfelelő fogamzásgátló módszert is, akkor már megtörténhet az első aktus. Fontos, hogy erre megfelelő nyugodt körülmények között és lehetőleg szerelemből, kölcsönös kívánalomból kerüljön sor. A lányoknál ez általában kis fájdalommal és esetleg kis vérzéssel jár. Amit azonban kevesebben tudnak, hogy az első együttlét milyensége kihat a későbbi szexuális életünkre! Ha tehát ez nem megfelelő körülmények között és kellő odafigyeléssel történik, akkor az „első” egy rossz élmény lesz. Ez mindkét félnél szexuális zavarokat okozhat. Tehát távolról sem mindegy, hogy valaki csak „túlesik” rajt, vagy valóban egy életre szóló élmény lesz számára.
Ezzel a kis cikkel arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy nem minden az, ami annak látszik, és nem minden úgy van, ahogy azt egyesek állítják és legfőképpen nem biztos, hogy az a helyes út! Viszont „megnyugtatásként” állíthatom, ma is szép számmal vannak olyan lányok és fiúk akik 20 éves koruk körül vagy még később vesztették el a szüzességüket. Tehát ebben az esetben csak azt tudom mondani, hogy mindenki várja meg a megfelelő helyet, időpontot és partnert, vagyis az IGAZIT!
Kommentek
bbj(20)2010-06-16 - 07:09:54
Eleg furcsa lett ez a vilag. Ami meg nehany evtizede termeszetes es jo volt, az mara mar sokak szerint ciki es szegyelnivalo. ERtem itt arra, hogy a termeszetes az volt ha a ket szemely aki hazassagra lepett egymassal, szuzen tette. Jot semmi esetre sem irhatunk ennek az elferditett es helytelen gondolkodasmodnak. Sok rossz visszavezetheto ra ugy kozvetlen, mint kozvetett modon is.
harmincas2010-04-20 - 22:28:46
14 éves korban talán még nem kellene szexuális életet élni.
Ráér az még, bőven van rá idő.
kan [FF] (98)2010-04-18 - 14:21:01
hi!
15-éves srác vagyok és ojan vagyok amien a felhasználó
nevem is:)):)):P kanos!
6-hónapja van 1 barátnőm aki
14-éves!
nagyon nagyon szeretjük 1mást!
és megirtam
neki a neten hogy annyira szeretem h neki adnám a szüzességem
is!
és hát ő nem szeretné még!
azt mondja hogy nagyon
nagyon szeret de erre még nincs felkészülve!
én meg is
értettem !
de basszus hát a testi kapcsolat nem ugyan ojan
fontos mint a lelki??
tanács kellene!
szerintem fél
attól hogy csak kihasználnám és miután megtörtént,othagynám!
de ez nem igy van!
nagyon szeretem és a hosszu idő
elteltével sem csökkent az iránta érzett szerelmem!
és ezt
nem kell félreérteni!
énsem dugnék össze vissza!
de
őt szeretem !
normális az hha tiszta szivemből szeretem és
kivánom a testét??
Ani [NŐ] (30)2010-04-13 - 14:10:05
Azzal veszítse el, akivel úgy érzi, jó lenne. Nem kell várni a házasságig, vagy egy mellett rögtön kikötni.
Kapcsolódó cikkek
RSS cikkek
One Girl2010-07-08 - 23:54:37
sziasztok.
15 éves vagyok és nemrég vesztetem el azzal akit szeretek.Nemfájt,csak egy kicsit,ami szerintem szokásos. Csak azon gondolkozom hogy a jövöben ebből lehet valami testi problémám? Vagy ilyesmi?
#7096 +kedvencekhez