Erotikus játékok
gergo11 [FF] (35)  |
moderálás | válasz | 2013-05-11 | 18:18:11 |
Egy barátom mesélte, hogy házassága első évében a felesége
szeszuálisan eléggé esetlenül, szégyelősen viselkedett és a
kielégülés örömét egyszersem élte át , annak ellenére, hogy
érzelmileg teljes összhang volt közöttük.
A férj együtt
dolgozott azzal a fiúval, aki szintén csapta szelet annak idején a
lánynak és a baráti viszony továbbra is megvolt köztük. A férj
hosszú gyözködés után rávette a barátját, hogy péntek délutános
műszak után ketten menjenek haza, hátha kettőjüknek sikrül tüzbe
hozni a feleséget.
A feleség ilyenkor már ágybafekve tévét
nézve szokta várni a férjét.
Nemtudom , hogy továbbiakra is
kiváncsi-e valaki, de a végeredmény teljes siker volt.
A
feleségével ma már sw. klubba is járnak méghozzá nem is akármilyenbe
a történetükből akár könyvet is lehetne írni, vagy egy jó filmet is
lehetne készíteni.
Hát néha jóljöhet egy harmadik hogy mennyen
a szekér!
teljes siker |
| [145813] +kedvencekhez |
|
sinus [FF] (39)  |
moderálás | válasz | 2012-10-30 | 19:32:39 |
Egy ismerősöm járt úgy nemrég, hogy a haverjai biztatására (email-ek,
pm üzenetek) elkezdett belemenni egy félig virágnyelvű
levelezésbe.
Hogy végül is ki mit gondolt, és miről, lehet,
hogy senki se tudta, de ő teljesen beleélte magát abba a hitbe, hogy
egy lány szimpátiájának a megszerzése a cél, aki pont akkortájt
chat-en is beszélt vele néhány este, illetve pár alkalommal még nap
közben is.
Rosszul is kezdett a vélt játékba, mert olyan
ismerősének írt kétértelmű leírást magáról, akiről nem is tudta
biztosan, hogy a lány felé szeretné-e tolmácsolni közvetítőként a
burkoltan a levelében leírt "önjellemzését".
A
fiú semmit nem értett, nem értette azt se, hogy valamiféle játékról
van-e szó, és iszonyatosan elkezdett aggódni a felesége iránti
féltésből - gondolván a legrosszabbra is, hogy esetleg a felesége nem
mond el neki olyan dolgokat, amitől nagyon ideges lenne, és a
haverjai ilyen ugratásokkal akarják erre a dologra felhívni a
figyelmét.
Hát ez egészen hihetetlen, de én
elképzelhetőnek tartom, hogy valakiből ilyen reakciót váltson ki
valami, amit soha nem is nagyon próbált elérni.
Persze
volt az ugratásokban egy kis provokáció is, na és persze nem volt
nehéz így rámutatni arra, hogy mit tud valójában a fiú. (Mit tudna,
futni világgá... :( )
A fiú végül annyira megijedt a nem
is feltétlen valószínű lehetőségtől, hogy hazáig rohant, egyenesen a
feleségéhez, előre hozva a héten még hátralévő napokra a
szabadságainak egy részét, és így menekülve a lánnyal részben már
bejelentett születésnapi verses köszöntőt - mert amilyen bátor, és
vagány csak egy verses köszöntőig tudott előregondolkodni.
Én azt mondom, hogy agyalogni - olyan dolgokon, amik igen
valószínűtlenek - hülyeség. És néha szüksége van mindenkinek valami
kis játékra - persze nem feltétlen olyanra, amilyent esetleg
filmekben lát az ember, mert azokban semmi sem igazi.
Egy
filmben nincs valóságos történés, mert a valóságban vannak érzelmek,
félelmek, titkok amiket nem mindig tud valaki varázsütésre semmissé
tenni, vagy elnyomni, vagy mit tudom én.
Az igazi valóságos
életben az ember megijed, és maga sem érti, hogy mitől. |
| [145688] +kedvencekhez |
|
Brida [NŐ] (21)  |
moderálás | válasz | 2012-02-09 | 18:44:41 |
| Na, már meg is oldottam :D Csináltam egy saját készítésű társast,
vannak hozzá kis feladat kártyák. Három részre van felosztva. Elég
egyszerű lett a pálya, viszont a feladatok tetszenek. Gondoltam
holnap ha találkozunk kipróbáljuk, nem tudok várni,de aztán
meggondoltam magam, és megtartom inkább Valentin napra. :) |
| [145119] +kedvencekhez |
|
Brida [NŐ] (21)  |
moderálás | válasz | 2012-02-09 | 13:31:05 |
| Tudom, a Valentin nap a képeslapgyártók és a virág üzletek kedvenc
napja, ezért nem is szeretnék anyagi dolgokkal foglalkozni. De mivel
mégis a szerelmesek ünnepe úgymond, szeretném meglepni a páromat
valamivel. Mit javasolnátok? Szexi fehérnemű, közös fürdő és
masszázson kívül? |
| [145109] +kedvencekhez |
|
zsuzsi86 [NŐ] (26)  |
moderálás | válasz | 2011-11-25 | 16:38:40 |
Sziasztok!
Adnátok nekem légyszíves tippeket, hogy hogyan
dobjam fel a mai estét?
Beöltözős műsort tervezek a páromnak,
nagyon szexi ruhában. Úgy gondoltam, hogy "bevadulnék" egy
kis időre, adnátok tippeket, hogy mitől indulna be teljesen a
párom?(vannak segédeszközeink)
Rég óta együtt vagyunk,nincsenek
nagy tabuk, de lassan kifogyok már az ötletekből... :)
Jöhetnek
a kissé perverzebb gondolatok is akár. |
| [144769] +kedvencekhez |
|
little.tom13cm [FF] (45)  |
moderálás | válasz | 2011-11-06 | 07:44:15 |
Le írom a lehetőségeket:- van normál masszázs(így akár bugyiba is
maradhatsz) és van egy kicsit pikánsabb ha igényled itt a bugyi is le
kerül :-))
Tudok neked g-pontot stimulálni(hosszú perceken
keresztűül 20-30perc stimulálom a g-pontod)nagyon szeretem a női
megömléses orgazmust!
Lehetőséged van clitorisz stimulásra ,a
kedvencem az amikor vákuum pumpával előcsalogatjuk a csiklód ,a
vákuum 10-20 percig is rajta hagyjuk,ezáltal nagyon nagy és érzékeny
lesz,ezt lehet kombinálni pl a cicidre is kapsz ill a szemérem
ajkadra is egy kis vákuumot.(ezáltal szép nagy dagad szemérem ajkad
lesz ill a cicid is megnő) Utána meg egy speciális nagy frekvencián
rezgő külső vibrátorral + sikositó és a csiklódat masszíroznám
vele,egészen a csúcsig,vagy egy kicsit tovább is igény szerint(de
abból általában bepisilés Less ezt is nagyon szeretem).Van még a
kedvencem az elektromos stimulálás ,ezt is ki kell hogy
probáld,egészen a kellemes lágy rezgéstől egészen az ütős -ig igény
szerint.
Az eszközök Luxus kategóriás profeszionális Hi-tech
eszközök,kimondottan erre a célra kifejlesztve,mindegyik könnyen
tisztítható,folyamatosan fejlesztem az eszköz táram.
Én a
biztonság kedvéért mindegyikre gumi óvszert is fölhúzok,fő a
biztonság,én az esemény sorozat alatt mindvégig ruhába vagyok. |
| [144603] +kedvencekhez |
|
astris [NŐ] (34)  |
moderálás | válasz | 2011-06-13 | 09:58:27 |
Sziasztok!
Az Érzékek Kertje társasjátékhoz várnék feladat
ötleteket. A páromat szeretném meglepni jónéhány új feladattal.
Vannak ötleteitek, amikkel lehetne bővíteni a már meglévőeket? |
| [142356] +kedvencekhez |
|
Ani [NŐ] (32)  |
moderálás | válasz | 2010-12-07 | 15:23:11 |
van az a videó, ahol egy srác bemutatja hogyan lehet ujjazással
orgazmust "előidézni" a csajszinál. (igazi orgazmus a címe
talán )
Na, ott is vmi olajjal masszírozza a csajszit
vagy fél óráig, de úgy emlékszem, az olyan, hogy azzal be is nyúl a
csajszi hüvelyébe.
Gondolom vmi hasonló kellene. |
| [139102] +kedvencekhez |
előzmény: [139096]Anthico |
gyöngykagyló [NŐ] (41)   |
moderálás | válasz | 2010-12-07 | 15:05:31 |
| Egyébként "kellemes" erotikus játék lehet még a
"távirányító keresése az ágyban"..., vagyis "hová
esett már az a fránya távirányító...., már megint nem
találom.....?????" + hozzá adva még egy jó adag fáradtságot...
Alvás előtt mindenképpen jó játék... - hozzá a humorérzékünket
semmiképp se veszítsük el... szükség lesz rá. |
| [139097] +kedvencekhez |
|
Anthico [NŐ] (101)   |
moderálás | válasz | 2010-12-07 | 13:52:48 |
Pontosan ezért keresek víz alapú síkosítót, mert abban nincs olaj,
így nem árt az óvszernek.
És nem krémet keresek, hanem
kimondottan olyan "anyagot", ami nagyon síkosít, amolyan
tipikus nedves, vizes hatást kölcsönös. Erre pedig nem jó egy
testápoló, egy krém...a masszázsolaj ezeknek a kívánalmaknak eleget
tesz, csak ugye olaj--> vigyázni kell, h nehogy "oda"
kerüljön belőle.
Síkosító pedig nedves hatású, látványú.
Továbbra is várom a véleményeket tapasztalatokat :) |
| [139096] +kedvencekhez |
előzmény: [139092]Ani |
gyöngykagyló [NŐ] (41)   |
moderálás | válasz | 2010-12-07 | 13:19:38 |
| Ha már az erotikus játékoknál tartunk... minap kerestem a vibrációs
gyűrűt, - (amit még régebben vettem), gondoltam, hogy
"kiaknázzuk" a még benne rejlő lehetőségeket..., és
csodálkozva tapasztaltam, hogy nincs sehol ott, ahová tettem - a
szekrényben egy doboz mélyére -, és nem találom - de úgy tűnik, hogy
anyukám megtalálhatta (gondolom én). Szóval, jó játékként lehet
keresgélni a vibrációs gyűrűt - ha még lesz kedvem keresgélni... Ja,
és sajnos a szekrényeim nem zárhatóak... |
| [139094] +kedvencekhez |
|
Ani [NŐ] (32)  |
moderálás | válasz | 2010-12-07 | 13:12:25 |
Gyógyszertárban készült krémet kellene kérni, használni, mert ott
azért értenek hozzá, hogy mi van benne, meg hova használható...
meg ők állítanak össze egy csomó krémet, kenőcsöt.
(Gyógyszerész ismerős ?)
Tartós síkosságot kb az olaj
tud biztosítani (mert a krémek felszívódnak) |
| [139092] +kedvencekhez |
előzmény: [139091]Anthico |
Anthico [NŐ] (101)   |
moderálás | válasz | 2010-12-07 | 13:01:14 |
Síkosítókkal kapcsolatban érdeklődnék.
Olyat keresnék:
- amit bárhova lehet használni (konkrétan masszázshoz is
szeretnénk az egész testre)
- ami vízbázisú, azaz
óvszerbarát
- tartós síkosságot eredményez (ne szívja be olyan
gyorsan a bőr)
- ne csomósodjon a bőrön
- ne legyen
illata vagy ha van, akkor semmiképp ne erős és/vagy édes...ugyanis
találtam jó pár epres, narancsos, cseresznyés, stb ízesítésűt, de
ezeket kihagynám :D
Az AQUAglide Original síkosítóval
kapcsolatban van valakinek tapasztalata? Egyéb sikosítók????
Hangsúlyozom, nem az intim síkosítás a lényeg, masszázshoz akarjuk
használni, de azért ne is kelljen odafigyelnünk, h véletlen se
kerüljön "lentre" belőle. Eddig a masszázsolajakkal
óvatosan kellett bánni,mert ugye oldhatja a gumi anyagát. |
| [139091] +kedvencekhez |
|
Red666 [FF] (31)   |
moderálás | válasz | 2010-11-10 | 12:53:29 |
Kockáztass, és nem megfelelő helyeken kotorássz a megfelelő helyen...
:-). A közszeméremsértés határainak feszegetése eléggé izgató és
erotikus lehet, Pl. kocsiban, moziban... de érdemes előtte
kikémlelni, hogy meddig mehetsz el a párodnál. Mert nem mindegy. De
ugyanúgy izgató lehet egy sztrip-műsor+orál, vagy halászháló-harisnya
(fishnet stockings), aminek az ágyéka kivágott, kis édesség
nyalakodás. Nekem pl. nagyon bejött, hogy az egyik exem főzés közben
rendszeresen (merthogy szeretek főzni :-) ) "kedveskedett"
orálisan, aztán úgy helyezkedett, hogy szinte folyamatosan benne
tudtam lenni. Kissé strapás, de mindkettőnknek... elég izgalmas volt.
:-). Vagy pl. a közös zuhany. Az mindíg bejön. Hmmm?
Azt a vibrátoros dolgot szerintem pihentesd! :-) Nem mindegy, hogy 2
perc élvezet, vagy 2 hét intenzív van a történet végén :-)))). |
| [138535] +kedvencekhez |
előzmény: [138517]SzandyBéby |
SzandyBéby [NŐ] (19)  |
moderálás | válasz | 2010-11-08 | 23:13:56 |
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni!:)
Párom szereti az
erotikus dolgokat,de nekem sajnos nincs fantáziám:s
És esetleg
tudnátok nekem tanácsokat adni?
Hogy mivel lepjem meg?:D
Elöre is köszönöm! |
| [138517] +kedvencekhez |
|
Poision Pen [NŐ] (28)   |
moderálás | válasz | 2010-11-05 | 16:59:59 |
Nem tudom, mi lehet a bázisolaja, de ha Anthico féle, akkor gondolom,
nem valami szintetikus pacsmag :D
Én a mandulát szeretem, attól
pihe-puha lesz a bőröm. Pár hete vettem egy kis üveggel, de még
bontottam fel. Jó is, hogy említed a lepedő problémát, én majd óvatos
leszek most ;)
Talán el kellene különíteni erre a célra
egy lepedőt (meg egy plédet, nehogy átázzon, és menjen gallyra a
huzat). Amúgy én a reménytelen zsíros foltokra még a DM-es
gallseife-t (magyarul nem tudom mi) használtam, ami nekem nagyon
bevált, bár egy egész lepedőt nem lehet egyszerű átdörgölni.
Nem rossz ötlet az eldobható eszcájg, és terítőt talán
könnyebb is találni, mint eldobható lepedőt :D Anyám nagy családi
összejövetelekre régebben néha vett. |
| [138500] +kedvencekhez |
előzmény: [138493]Anthico |
Red666 [FF] (31)   |
moderálás | válasz | 2010-11-05 | 16:42:11 |
Szerintem a lány barátnője simán fél egyedül elmenni, de vagánynak
akar mutatkozni a barátnője előtt, és a pasik előtt ("csak azért
nem mentem, mert a barátnőm nem akart, én meg nem akartam otthagyni,
tudod..."). Valamelyik srác tetszik neki, csak be van t.jva
:-)).
Mellesleg a mai csajok többségében nincs
tartás, a 14-20 közöttiekben pedig végképp nincs. Ez az üvegezés,
vagy sztrippóker (vagy nagyon hasonló) történet még hagyján! Egy
gyermekkori barátom egy több szórakozóhelyet üzemeltető vállalkozás
biztonsági főnöke (hogy szépen fogalmazzak). Mutatott olyan
biztonsági kamerás felvételeket, hogy lefordulnál a székről (mert
Isten szeme mindent lát). Parkoló, italraktár, klotyó, csendesszoba,
fellépő öltöző, öltöző, színpadzug, félhomályos boxok... mindegy.
Olyan lányok, hogy meg nem mondanád róluk; igen jól öltözött, nem
matt részegek, nem belőttek, nincsenek túlpörgve... csupán bizonyos
körökben sikk a r.bancság (most a fekete és az olasz srácok a menők -
mert nem mindegy :-) ), mivel hozzátartozik a buli
"élményéhez". |
| [138497] +kedvencekhez |
előzmény: [137781]Anthico |
Poision Pen [NŐ] (28)   |
moderálás | válasz | 2010-11-05 | 15:50:25 |
Nem tudom, milyen olajat használtok/tatok. Mi régebben babaolajat,
meg mandulát használtunk. Annyira nem tocsogott az ágy, de nekünk
kijött.
Ismereteim szerint a legmakacsabb olaj a
tökmag-, az jó sötét foltot tud hagyni. Ki kell tenni a napra, és
napoztatás után az is kijött a férjem ingeiből. |
| [138492] +kedvencekhez |
előzmény: [138484]Anthico |
Anthico [NŐ] (101)   |
moderálás | válasz | 2010-11-05 | 09:53:44 |
Nem igazán tudom, h ez a topik-e a legmegfelelőbb.
Az
lenne a kérdésem, h ki h szokott masszázsolajat használni. Mármint
mit terít az ágyra? Lepedőt? Ki tudja mosni belőle az olajat? Mert
nekem se előáztatással, se sokszori kimosással, se magas hőfokkal, se
sok öblítővel, de még zsíroldó mosogatószerrel való átdörzsöléssel se
sikerült kiszednem a lepedőből azt a tipikus olajszagot. Szóval azt
sajnos ki kellett dobni.
Van erre valami jó módszer? Akár amit
alánk teríthetünk, akár amivel sikerülne kiszedni az olajat és a
szagát a lepedőből/törülközőből.
Igazándiból itt nem is
csak amolyan "megmasszírozott, beszívta a bőröm és úgy fordultam
meg a lepedőn" dologra kell gondolni. Szeretjük (vagyis jelenleg
csak szeretnénk) az olyan igazi, csúszós, nagyon olajos testű
szeretkezéseket, ahol nem sajnáljuk az olajat. |
| [138484] +kedvencekhez |
|
Anthico [NŐ] (101)   |
moderálás | válasz | 2010-10-02 | 13:46:33 |
Egy buli, ahol bizonyos emberkék hiányos öltözetben végzik vagy
meztelenül? Ennek semmi köze a nudizmushoz, ez magamutogatás. Ebből
jó kis gruppenek sülhetnek ki. :D
Ha valaki azért megy el egy
buliba, h ott kiélje a nudizmus iránti vágyát, akkor nem fog rajta
maradni ruha, egy szál sem, és az összes többi résztvevő is
megszabadul azoktól.
Amit leírsz, az nekem egy olyan bulinak
tűnik, ahol a pasik kedvükre leshetik a csajokat...vagy akár többet
is kaphatnak. Nem akarok megbántani senkit, de ez nem nudizmus, ez
egy olyan buli, ahol a pasik örülnek, ha a csajok ilyesmire könnyen
rávehetők...ez van.
Mellesleg megjegyzem, h egy gondolj
bele picit, mit gondolnának rólad az ottani idegen pasik? "Nézd
már, csak egy tanga van már csak rajta, hehe, milyen kis...?!".
Egy nőben legyen már tartás valamennyire..ha meg nincs, akkor ne
lepődjön meg azon, ha olyan pasikkal hozza össze a sors, akik csak
azt akarják....ez kapcsolt áru. |
| [137781] +kedvencekhez |
előzmény: [137780]znzsofi |
znzsofi [NŐ] (22)   |
moderálás | válasz | 2010-10-02 | 12:57:23 |
| A barátnöm egy vagányabb,sok mindenre kapható csaj.Én úgyse mentem
volna el vele mert azért kicsit szégyenlösebb vagyok testileg,hogy
mutogassam magam ott mindenki elött!Nem vagyunk egyformák,bár
valakiknél a nudizmus természetes dolog.Én egyenlöre várom a
királyfimat,hogy el jöjjön értem! |
| [137780] +kedvencekhez |
előzmény: [137575]kivancsi |
kivancsi [FF] (21)  |
moderálás | válasz | 2010-09-28 | 19:14:25 |
| ne csodalkozz majd ha egyedul maradsz... ha nem egy komoj
kapcsolatotok van hanem nyitott es mindenki kefel fere akkor siman
belemegy ha nem akk hidd el nekem nem arra fog vagyni hogy harmasban,
ha ara vagyna mondana hogy kilehetne probalni, en pl nem engednem meg
h barki is hozzanyulyon a baratnomhoz... nem turnem el, sem csaj sem
pasi. amugy a haloszoba sztem intim dolog. komoj kapcsolatban nem
foglalkoznak suletlensegekkel. |
| [137576] +kedvencekhez |
előzmény: [137554]883R |
znzsofi [NŐ] (22)   |
moderálás | válasz | 2010-09-28 | 14:38:35 |
| Az egyik ismerösöm el szeretne vinni egy olyan házibuli félébe ahol
egy játék révén valaki mindig levesz magáról egy ruhát,majd meztelen
vagy fehérnemüben marad aztán a bulin.Azt mondja,neki tetszik,
egyszer próbáljam ki ha van kedvem,ti mit szóltok ehhez? |
| [137572] +kedvencekhez |
|
Trib [FF] (27)  |
moderálás | válasz | 2010-06-08 | 22:44:21 |
Múltkor valami nagy leértékelésben vettünk néhány szex kelléket piti
pénzért (bilincs, stb) és volt közte egy ilyen gyűrű.
Tapasztalat:
Egészen más érzés, de hogy jobb e azt nem tudom
megmondani. Én élveztem használni, barátnő inkább azt akarta, hogy
ne, pár használat után szekrényben porosodik.
Ha ki akarod
használni milyen lesz tőle a péniszed, befőttes gumi. Kb ugyanaz.
Ereid kidüllednek, más érzés lesz ha hozzáérsz, és az ejakuláció is
érdekes. Kb tényleg ugyanaz, csak ne szorítsd meg túlságosan, csak
lazán, a gyűrű sem szorít nagyon, csak enyhén mert nagyon rugalmas,
de pár másodperc múlva mégis kidüllednek az erek. (nem akarjuk, hogy
leessen a kuki)
Barátnő tapasztalat:
Kicsit furcsa
a fogása a faroknak (ez így van), és nem esik jól ha súrlódik a
testéhez |
| [133748] +kedvencekhez |
előzmény: [133730]sly |
sly [FF] (24)  |
moderálás | válasz | 2010-06-07 | 18:19:51 |
mi a velemenyetek a ferfi penisz gyururol?
ki probalt
mar ijet, hogyan kell hasznalni, es meddig maradsz erekciobn, es
persze menyi ideig kell hasznalni,es hogyan????? |
| [133730] +kedvencekhez |
|
delfinn [NŐ] (21)  |
moderálás | válasz | 2010-05-28 | 20:39:02 |
Sztem ez dúrva,olyan buzis szerintem ha egy férfi női cuccokba
öltözik.Még a férfi tanga elmegy, de az is a kiváncsiság és a
mulatság kedvéért.És az tényleg egészen más mikor a nő bújik bele a
férfi blúzába vagy ingjébe,azt én is imádom,a kötődés egyik
kimutatási formája és egyszerűen jól esik,megmagyarázhatatlan.
Ha valakit a női cuccok izgatják fel akkor nyugodtan,csak
nem kéne túlzásba vinni,azért mégse csinálhatsz a párodból bohócot. |
| [133497] +kedvencekhez |
|
gyöngykagyló [NŐ] (41)   |
moderálás | válasz | 2010-05-27 | 22:32:46 |
Ez szerintem - a másik illatát érezni, magunkkal vinni, ha nem
vagyunk a közelében" egészen más, mint beöltöztetni a párunkat
az ellenkező nem ruhájába. Az előbbi dolog szerintem a vonzalomból
ered /hogy szeretnének emlékezni rá, érezni a közelségét Párunknak,
ha nem vagyunk is vele/, az utóbbi dolog pedig /mikor az ellenkező
nem ruhájába öltöztetjük be/ kicsit fetisizmusba hajló dolog.
Az egyik dolog nem vált ki annyira erotikus izgalmat /maximum talán
emlékeket a Párunkra/, az utóbbi pedig kiválthat plusz erotikus, nemi
izgalmat annál, akinek van ilyen irányú hajlama. |
| [133496] +kedvencekhez |
előzmény: [133494]Aalyah |
Teamgeist [FF] (37)  |
moderálás | válasz | 2010-05-27 | 21:06:57 |
Az sem normális dolog, hogy Te a férjedre női cuccokat aggatsz, és
melltartót meg bugyit szeretnél neki vásárolni, de ez azt gondolom
még mindig eltörpül a férjed azon hülyesége mellett, hogy Ő ezeket
fel is veszi.
Nem tudom van-e gyermeketek, de biztos nagyon
büszke lenne az édesapjára, ha esetleg ilyen ruhákban látná őt.
Gratulálok mindkettőtöknek, megtalálta a zsák a foltját! |
| [133495] +kedvencekhez |
előzmény: [132961]timi1954 |
Aalyah [NŐ] (27)   |
moderálás | válasz | 2010-05-27 | 19:52:15 |
Hát..kinek mi.. :)
Én a párom ingjeit szeretem felvenni... :)
Jól esik a másik ruhájába belebújni..érezni az anyagát,
illatát...ezek olyan dolgok nekem, amit "magammal
viszek"...ha már nem vagyunk egymás közelében. :) |
| [133494] +kedvencekhez |
|
geri7 [FF] (36)  |
moderálás | válasz | 2010-05-26 | 12:42:40 |
| Ahogy már le lett írva,kinak a pap,kinek a papné. Az erotikus
játékokhoz hozzá tartozik a beöltözős szerep játék.Ha egy
kapcsolatban van ilyen,és speciel a lány a párját nőnek öltözteti
be,miért ne. Ha az én páromnak lenne ilyen igénye,akkor megtenném,bár
ha ez sürün elöfordulna,rákérdeznék az okára.Most így
gondolkodva,furcsán néznék ki melltartóba,de vannak lightossabb
szerkók. Egy szó mint száz,ezért elítélni nem lehet senkit! |
| [133467] +kedvencekhez |
|
Anthico [NŐ] (101)   |
moderálás | válasz | 2010-05-17 | 21:38:51 |
Ízlések és pofonok!
Én speciel viszolyognék az ilyesmitől.
Számomra a férfi az férfi...azaz ne tangában feszítsen és ne
selyembugyiban és csipkés melltartóban. Ezek a nőkre valók, férfin
nem találnám izgatónak, sőt... Főleg azt nem, h még erre a viseletre
olyan szinten rágerjed a férfi, mint nagyon másra nem...
De ha mindkettőtöket izgat ez, mindketten erre vagytok rákattanva,
csináljátok. |
| [132967] +kedvencekhez |
előzmény: [132961]timi1954 |
timi1954 [NŐ] (58)  |
moderálás | válasz | 2010-05-17 | 18:49:44 |
| Már többször feladtam a páromra szeretkezés közben a bugyimat, meg a
melltartómat. Ettől annyira begerjedtünk, hogy majdnem
beleszakadtunk. Őrjítő volt simogatni rajta a női fehérneműket! Meg
van is mit fogni bennük. A melltartóban is, csak kicsit nagyok Neki
az én melltartóim. Gondoltam, hogy veszek Neki méretest, de még nem
beszéltem róla Vele. Gondolom, hogy felizgatná!Nektek mi a
véleményetek a dologról? |
| [132961] +kedvencekhez |
|
Erababa34 [NŐ] (22)   |
moderálás | válasz | 2010-03-14 | 10:28:15 |
| Van egy társasjáték,a neve Érzékek kertje. Le lehet tölteni.
Eszméletlen. Tegnap este párom letöltötte. Még nem játszottuk,hanem
csak alaposan átnéztük. Olyan feladatok vannak benne,hogy az valami
hihetetlen. Nézzétek át! FŐLEG FÉRFIAK! Sok jó huncutságra
bukkantok,amivel meglephetitek párotok |
| [129712] +kedvencekhez |
|
Erababa34 [NŐ] (22)   |
moderálás | válasz | 2010-03-13 | 13:50:11 |
| Mi a barátommal azt is szoktuk,hogy:elkezdünk számolni egytől és
kiválasztunk egy negatív számot. És minden olyan számnál,ami osztódik
a kiválasztott számmal,és minden olyan számnál,amiben szerepel a
kiválasztott szám,mondunk valami szócskát. És aki elrontja-mivel ez
könnyű,mikor begyorsul a játék-,az iszik valamennyit,vagy levesz egy
ruhadarabot. Higyjétek el,nagyon jó. Így kicsit uncsinak tűnhet,de
nagyon jó tud lenni. És szórakoztató is :) |
| [129688] +kedvencekhez |
|
|
moderálás | válasz | 2010-03-07 | 11:05:19 |
volt eggy hatalmas szituáció...
mi csak ugy hivjuk fullhouse
party :D
eggyik este a szerelmem nálamaludt az albérleten ahol
másik két iskolástársammal lakunk. az eggyiknek még ott volt a
barátnöje és a haverje is szal 6 an aludtunk egy szobában. Aztán
mikor mindenki nyugovóra tért belekezdtünk kedvesemmel a jóba :) 4
alkalom volt aznap este eszméletlen jó volt, azóta is sokszor
felemlegetjük azt az estét. |
| [128755] +kedvencekhez |
előzmény: [128754]Erababa33 |
kanyim [FF] (29)   |
moderálás | válasz | 2010-01-18 | 08:16:46 |
1- a pisi-szex ha mind a ketten szeretnétek totálisan oks...
lehet kicsit extrém..de ha téged is vonz akkor uccu...
bár
arra gondolj hogy valamit tegyél matatok alá..
nehogy mindent
átáztassál;))))
(meg sztem őt itt a pisilés mivolta
érdekli..látványa..stb..
és az állagára sem árt odafigyelni..
szoval lehet előtte jó sokat kéne inni meg egyebek hogy azért ne
egyből egy erősebb állagu dózissal kisérletezzetek....)
2-mások vagyunk... van olyan lány akit ha 2 óráig döngetnek 1
hatalmasat élvez.. más meg ezalatt 5x is elmegy...
és pasiknál
is dettó..valaki 20-30perces menetekre képes de azt akár napi 4-5x...
más meg csinálja 2 óráig... de aztán 1/2 napig csak piheg:))))
(most az 1perces és azt is csak 1x-es pasikat nem nézzük;))))) |
| [126908] +kedvencekhez |
előzmény: [126906]dokdi |
dokdi [NŐ] (23)  |
moderálás | válasz | 2010-01-18 | 05:15:11 |
Sziasztok!
a párommal 2hónapja vagyunk együtt és hihetetlen
módon egymásra találtunk a szexben.számomra igen nagy élmény volt ez
hogy ilyen rövid idő alatt ennyire egymásra éreztünk. Szinte nincs
tabutéma,bármit megtudunk csinálni telefonszextől kezdve a
legextrémebb helyzetekig.számomra ez teljesen új mert rajta kívül
igazából két párkapcsolatom volt de ennyire jó egyikkel sem volt.és
olyan új dimenziókat nyitott meg elöttem hogy nem is gondoltam volna
hogy ilyen létezik.ezt most csak jol esett elmondani olyan csodálatos
dolog:)
na de visszakanyarodva...most arra kért hogy pisiljek
be szex közbe mert őt az nagyon izgatja már csak a gondolata is.engem
is felizgatott de elég extrémnek tartom,nem tudom hogy viszonyuljak
hozzá. Ti mit szóltok hozzá?
a másik kérdésem pedig az hogy én
nagyon sokszor képes vagyok elélvezni van amikor félóránként egy
szeretkezés alatt,de a páromnál nem így van.Ő nagyon sokáig bírja ami
persze nekem jó:) de utánna majdnem fél napig van amikor 1is kell
hogy újra töltődjön.Szóval ha nála így működik a "rendszer"
semmivel nem tudom befolyásolni hogy többször élvezzen egy
szeretkezés alkalmával? vagy kevesebb időtartam legyen a kettő
között? |
| [126906] +kedvencekhez |
|
Róbert00 [FF] (27)  |
moderálás | válasz | 2009-12-18 | 18:36:26 |
szexologiai cikkek blogok ...cikkek :
30 erogénzóna a férfi testen,
A
Nõk szexuális fantázia,
A Nõk szexuális
problémái,
A szexuális örömélmény változatos világa,
Az
erogén zónák és a simogatás muvészete,
Szexuális étvágy
(étkezéskultúra),
Szexuális képzelgések,
A taoista
szexuális hagyomány
orális szex,
franciázás (blog
nõknek),
orális szex, punci nyalás (blog férfiaknak),
anális szex URL: www.szexologia.fw.hu |
| [125947] +kedvencekhez |
|
gyöngykagyló [NŐ] (41)   |
moderálás | válasz | 2009-11-29 | 18:47:01 |
| Ha a higiénia rendben van - nem is feltételeztem, hogy nem figyelsz
rá eléggé -, akkor azért lehetséges, hogy a PVC-szerű anyag okozza,
lehet, hogy van valamilyen összetevője, ami irritál téged..., ha
ennyire csak a használat után jelentkeznek a gondok. Próbálj ki más
anyagból készült vibrátort, hátha nem jelentkezik semmi probléma, így
látni fogod, hogy csak az előző anyag okozza-e a problémádat. |
| [124751] +kedvencekhez |
előzmény: [124750]@nina@ |
@nina@ [NŐ] (34)  |
moderálás | válasz | 2009-11-29 | 18:36:12 |
Szia!
Azért a higiéniára oda figyelek maximálisan!Szóval passz
a dolog!
Én ezt a neten rendeltem hozzá való
fertőtlenítővel.
Csak az a furcsa hogy ez a tünet csak a
használata után jelentkezik:(
Valahol olvastam,hogy vannak
olyan emberkék akiknél allergiás reakciót vált ki azaz anyag amivel a
kemény pvc-t lágyítsák.De sajnos ennél több dolgot nem írtak róla. |
| [124750] +kedvencekhez |
előzmény: [124747]gyöngykagyló |
gyöngykagyló [NŐ] (41)   |
moderálás | válasz | 2009-11-29 | 18:16:34 |
| Nem lehetséges, hogy nem használtad elég "sterilen" a
vibrátort, nem elég tiszta kézzel..., vagy többször használtad már,
és közben nem fertőtlenítetted le, és összeszedtél valamilyen
bacit...?. Nekem gésa-golyóhoz - mikor vettem - mondta az eladónő,
hogy Clarasept fertőtlenítőt érdemes használni a használatot
követően. |
| [124747] +kedvencekhez |
előzmény: [124746]@nina@ |
@nina@ [NŐ] (34)  |
moderálás | válasz | 2009-11-29 | 15:40:11 |
Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni.Szerintetek
elképzelhető-e hogy allergiát okoz a vibrátor anyaga.Sajnos én erre
gyanakszom.Ha igen akkor mi a teendő?
Esetleg melyik az a típus
ami nem csinál problémát?
Köszönöm. |
| [124743] +kedvencekhez |
|
Anthico [NŐ] (101)   |
moderálás | válasz | 2009-11-19 | 17:21:37 |
Az én kedvencem:
Mix: Dave Seaman - Melbourne
1. szám:
Our House - Soliton Wave (Slow Mix)
De szerintem itt
érdemes megkülönböztetni a tipikus ruhaledobós sztriptízt (aminek
olyan tipikus zenéje a Joe Cocker - You Can Leave Your Hat On) a
lágyabb kivitelű erotikus mozgástól, ami során ugyanúgy lehet
vetkőzni vagy csak éppen erotikusan vonaglani ;) |
| [124384] +kedvencekhez |
előzmény: [124378]kiscica |
Anthico [NŐ] (101)   |
moderálás | válasz | 2009-11-19 | 14:56:51 |
Technora mégis h lehet táncolni? Erotikusabb...lágyabb, de ne
andalító, hanem hangulatteremtő.
Nekem van egy nagy kedvencem,
egy mix első száma...iszonyat jól lehet rá táncolni, fokozatos, van
enyhe ritmusa és lágy.
De Enigma-tól az Eroic dreams cd-n levő
számok között is lehet szemezgetni :) |
| [124362] +kedvencekhez |
előzmény: [124361]kiscica |
kiscica [NŐ] (19)   |
moderálás | válasz | 2009-11-19 | 14:27:12 |
egyetértek Csokimáz,szívemből szóltál
lenne egy
kérdésem...kipróbálnám a sztriptízt,csak nemtom hogy egyáltalán hogy
kell...mien mozdulatok...
jah és mien zenére lehet?van olyan
rockzene ami megfelelő?most nem slipknotra vagyiesmire gondoltam,
hanem mondjuk az ACDC you shook me all night long az alkalmas
iesmire? |
| [124359] +kedvencekhez |
|
Csokimáz [NŐ] (23)  |
moderálás | válasz | 2009-11-18 | 19:53:30 |
Én sem tudnám elképzelni azt,hogy még 1 nővel vagy férfival legyek
egy ágyban.A szeretkezés nem erről szól,hanem 1 férfi és 1 nő
szerelméről, érzéseiről,vágyairól.Nem fér bele még 1 ember.Legyen
bármelyik nem.
A játékokra rátérve,a párommal nem rég próbáltuk
a kikötözősdit.Nagyon bejött nekünk.De csak érzékien,és finoman(Nem
vagyunk hívei a túlzott szado-mazonak.) |
| [124315] +kedvencekhez |
|
Anthico [NŐ] (101)   |
moderálás | válasz | 2009-11-17 | 15:53:33 |
"nemtom engem nem nagyon hozna lázba hogy egy nő érjen
hozzám...és kicsit fura hogy vannak nők akik heterok,és mégis el
tudják ezt képzelni. "
Mivel te heteroszexuális
vagy, ezért nem kívánod a nőket. De vannak biszexuálisok,akik mindkét
nemhez vonzódnak testileg és érzelmileg. Tehát ők nem hetero nők,
akik kívánják a nőket, hanem biszexuálisok.
Abban
viszont teljesen egyetértek veled, h érzelmeken, szerelmen alapuló
kapcsolaton belül én ilyesmit el se tudnék képzelni. |
| [124245] +kedvencekhez |
előzmény: [124244]kiscica |
kiscica [NŐ] (19)   |
moderálás | válasz | 2009-11-17 | 15:45:55 |
öhm én a komoly kapcsolatokra értettem.én nem értek z olyan
kapsolatokhoz ami nem a szerelmen vagyérzelmi kötődésen alapszik.
én azokra a párokra értettem akik igazán szeretik egymást,és ebben
egyetértünk,hogy ott nem nagyon merül fel ilyesmi,csak ha van valami
gond.
nemtom engem nem nagyon hozna lázba hogy egy nő érjen
hozzám...és kicsit fura hogy vannak nők akik heterok,és mégis el
tudják ezt képzelni.
a pasik gondolkodását meg egyszerűen nem
értem.de most komolyan ez miért jó nekik?nemtom engem nem izgat fel a
gondolat hogy két pasi egymással foglalkozik... |
| [124244] +kedvencekhez |
előzmény: [124241]Anthico |
Anthico [NŐ] (101)   |
moderálás | válasz | 2009-11-17 | 15:27:58 |
Ne haragudj meg, de kicsit tudatlannak tűnsz.
Ha egy nő
belemegy abba, h bevonjanak egy másik nőt is a szexbe, nem feltétlen
kell vonzódnia is hozzá. Lehet, h éppen az a helyzet izgatja fel, h
egy másik nővel kényeztessék egyszerre. De persze lehet az is, h ő is
szeretne kicsit foglalkozni a másik nővel, és erre mondják azt, h
biszexuális.
Hozzáteszem, ilyesmit szerintem nem komoly
kapcsolatban kell kipróbálni...vagyis ha szereti 2 ember egymást, nem
is merül fel ilyesmi bennük. Bár akadnak olyanok, akiknél bántódás és
féltékenykedés nélkül működhet az ilyesmi.
De itt
szerintem ketté is kell választani a szexet...akik érzelmileg is egy
párt alkotnak, nem nagyon fognak gruppenhez toborozni embereket.
Viszont ha nincs érzelmi kötődés, és eleve az élvezeten, egymás
vágyainak kiélésén alapul a kapcsolat, akkor közös beleegyezéssel
nincs semmi akadály a többes előtt.
Én azt mondom, h ha
egy férfi azzal állít a szerelme elé, h szeretne még valakit, akkor
ott le kéne ülni megbeszélni, h vajon miért is akarja mindezt. Eddig
nem akarta és most hirtelen mégis? Mi változott? Mi az, ami miatt
most esetleg nem elégszik meg a barátnőjével? És ilyenkor derül ki
sokszor, h elmúlt a szenvedély, a lángolás, frissíteni akarnak,
stb...amik szerintem elég gyenge magyarázatok...és inkább egy
haldokló kapcsolat utolsó kapálozásának tekintem. De ez az én
véleményem.
"miért jó hogy egy MELEG párt
néznek? "
A hetero férfiakat felizgatják a nők...és ha
nemcsak 1 nőt nézhetnek, az még inkább fokozza az élvezetet. Mondjuk
úgy, h ez természetes ;) De más kérdés, h nézni szeretik az ilyen
filmeket vagy meg is akarják élni. |
| [124241] +kedvencekhez |
előzmény: [124238]kiscica |
kiscica [NŐ] (19)   |
moderálás | válasz | 2009-11-17 | 15:16:20 |
mostolvastam a régebbi hozzászólásokat.én soha nem mennék bele hogy
hármasban legyünk egymásik csajjal.szerintem aki elyenbe belemegy
annak leszbi hajlamai vannak.a másik hogy ez miért jó a
pasiknak?miért jó hogy egy MELEG párt néznek?
+ a lányok miért
mennek bele?nem elégíti ki őket eléggé a párjuk?
nemtom tőlem
iet kérne barátom eléggé szarul esne.
és mi az hogy szeretitek
nézni hogy más elégíti ki a párotokat.bezzeg ha az a más egy pasi
lenne az már nem lenne olyan izgi...simán megkérdezitek a
barátnőtöket mitszólnálak egy hármashoz,de szerintem ha a lány
kérdezné hogy lenne-e kedvetek bevonni mégegy srácot,vérig lennétek
sértve...
+szerintem a szex olyan intim dolog,hogy ahol minden
oké egy kapcsolatban,ott felsem merül az édeshármas gondolata... |
| [124238] +kedvencekhez |
|
moncsika17 [NŐ] (22)   |
moderálás | válasz | 2009-11-12 | 12:35:31 |
| Szerintem ez nagyon jó ötlet!:) Nem tudom, hogy Te találtad-e ki vagy
valamelyik internetes honlapon találtad/újságban olvastad, de nem is
firtatom, mert az a lényeg, hogy nagyon jó, nekem tetszik!:) Be is
vetem majd páromnál, kicsit átírom a sztorit fiú-lány párosról
lány-fiú párosra meg beleviszek még pár dolgot, vannak ötleteim:) |
| [124085] +kedvencekhez |
előzmény: [121682]navrancs |
gyöngykagyló [NŐ] (41)   |
moderálás | válasz | 2009-09-24 | 19:32:20 |
Hát..., kinél mi izgató, nekem fizikai "durvaságban" még
semmilyen formában nem volt részem /végül is érhető, hogy itt sem a
nagy kín a lényeg/, hanem a dominancia..., ahogy írod.
Viszont
erősebb vita után már többször szeretkeztem csodálatosat - némelyik
alkalom egyike az életem legszebb emlékeinek. Pedig semmilyen
szado-mazo hajlamot nem érzek magamban - Párom sem ilyen típus -,
viszont az adrenalin-szint a szervezetben minden ilyen
"felpörgető" hatású dolog után megnő a szervezetben, és ez
okozza a plusz izgalmat. |
| [122365] +kedvencekhez |
előzmény: [122358]lovemetender |
lovemetender [NŐ] (35)  |
moderálás | válasz | 2009-09-24 | 17:02:44 |
| szerintem igen...nekem volt már ilyen élményem..és nagyon jó volt.
nem fájt, nem a durvaság volt a lényege hanem a dominancia érzése.
kíváncsi vagyok másnak milyen...engem teljesen felpörgetett. de ez
csak azzal működhet, akivel megvan a maximális bizalom és a
dominancia atmoszférája, és persze csak az ágyban... |
| [122358] +kedvencekhez |
előzmény: [121889]snake |
gyöngykagyló [NŐ] (41)   |
moderálás | válasz | 2009-09-13 | 16:15:36 |
Szerintem olyan nő sokkal több van, akit a szeretkezésen kívül
pofozott meg/fel a párja - sajnos. A szeretkezés közbeni pofozás
/pofozgatás/ azért már kicsit a szado-mazo kategóriába tartozik.
De mindenkinek szíve joga, hogy azt kapja a szex közben, amit
szeretne. Engem szerencsére sem szex közben, sem azon kívül nem
pofozott meg/fel férfi. És nem is fog, szerintem. |
| [121891] +kedvencekhez |
előzmény: [121889]snake |
navrancs [FF] (28)  |
moderálás | válasz | 2009-09-09 | 16:27:37 |
Sziasztok!
Kitaláltam valamit amivel szeretném meglepni
a menyasszonyomat. És megköszönném, ha elmondanátok a véleményeteket.
Annyit talán még érdemes elmondanom, hogy már másfél hónapja
külföldön vagyok, és még legalább két hónap mire haza tudok menni
(munkahelyi kötelezettség).
Azért így írtam le, mert
másokkal is szeretném megosztani, hogy mások is megörvendeztethessék
a párjukat.
És bocs hogy ide is leírtam, de feltétlenül
szeretnék választ kapni rá, kinek mennyire tetszik.
EGY
JÁTÉK
Alapvető elgondolás:
Amikor párod hazaérkezik, már az ajtóban felkészíted, hogy nem
hétköznapi dolgok fognak következni. Amint belép az ajtón, egy
teljesen más világ fogadja, mint a megszokott otthon. A cél: kéjlak
varázslása a hétköznapi lakásból. Egy előre kijelölt úton elvezeted a
fürdőig, amíg te már fürdőzöl, ott megmossátok egymás testét, majd te
előre sietsz a hálóba, s egy szintén előre kijelölt úton elvezeted a
hálószobáig. Itt megmasszírozod, ellazítod teljesen, majd kezdődhet a
hancúrozás. Az előre eltervezett utat mécsesekkel vagy
virágszirmokkal jelölheted ki, vagy amivel éppen jónak látod. A
lényeg a romantika. Útközben elhelyezhetsz játékos feladatokat, és
különböző utasításokat is.
A legfontosabb hogy elbűvöld
szíved választottját, és mindketten jól érezzétek magatokat.
Alapvetően arra van kitalálva ha egy fiú
akarja meglepni a párját, de nem kell hozzá sok fantázia, hogy
átalakítsd az ellenkező nem meglepetésére.
1. lépés:
Egy csokor virág, egy üdvözlő kártya. A
kártya szövege hasonló legyen: „Kedves gyönyörűség. Teljesen
elkápráztattál bájoddal és nőiességeddel. Olthatatlan szerelem gyúlt
lángra bennem, s a tüzet csak te csitíthatod. Bár még nem ismersz,
kérlek találkozz velem egy ebéd/vacsora keretében, s eldöntheted én
is tetszem e neked. Légy X óra Y perckor XY helyen. Én várni foglak.
Egy titokzatos idegen, aki reménytelenül beléd
szeretett.”
Amit még tenned kell
előkészület címszóval:
· Szervezz le valami
helyet, ahova elhívod. Foglaltass asztalt, rakathatsz virágot is az
asztalra ha ismered a pincért, de nem szükséges ismerned hozzá.
Elhelyezhetsz üzenetet is a virágban. Kicsit kelted benne a
feszültséget vele. És ez pozitív lehet, de nem minden esetben.
Esetleg Visszájára is fordulhat a dolog. Az üzenet a következő
legyen: „Ne haragudj kedves gyönyörűség, de halaszthatatlan
teendőim támadtak, ezért meg kell, hogy várassalak kissé, de kérlek
várj türelemmel, én sietek ahogy tudok. Egy titokzatos idegen, aki
reménytelenül beléd szeretett.”
· Tudnod
kell kb. mennyi idő amíg teljesen elkészülsz mindennel. Kb. mikor
minden kész, kapnia kell egy üzenetet: „Sajnos halaszthatatlan
teendőim hosszadalmasabbnak bizonyultak a vártnál, ezért el kell
napolnunk a találkozót. Bocsánatodért esedezem kedves szerelmem,
amiért így alakult. Kérlek menj haza, s próbálj megbocsátani nekem.
Egy titokzatos idegen, aki reménytelenül beléd szeretett.”
· Rendelhetsz neki taxit is az étterem elé, hogy
kényelmesen hazajusson. Talán ez a kis figyelmesség enyhíti a mérgét,
de lehet, hogy megsejt valamit.
· Írj meg előre
mindent, amit alább találsz majd. Gondos előkészületek kellenek, hogy
minden olyan legyen, amilyet szeretnél.
2. lépés:
Remélhetőleg
hosszasan kezd öltözni, szépítkezni. Ha még nem tetted, vásárolj be
pár nélkülözhetetlen dolgot (bár ezeket jobb előre megvenni,
beszerzésük hosszadalmas lehet) :
· rengeteg
mécses
· igény szerint virágszirom (ebből is jó
sok)
· Egy csomag illatósító, ami
mindkettőtöknek kellemes illatú (lehetőleg valami vágyserkentő
illatú)
· csokoládé
·
tejszínhab
· gyümölcs (pl.: eper, szőlő. alma
felkockázva, meggy, cseresznye, stb...)
· valami
finom ruha anyag (szem bekötéséhez, vagy kikötözéshez), esetleg
bilincs
· masszázsolaj
·
finom illatú tusfürdő (lehetőleg valami vágyserkentő illatú)
· minden más, ami eszedbe jut, és emeli a hangulatot,
vagy az élvezeteket
Megvárod míg párod
elmegy otthonról. Amint szabad a pálya, kezdheted átvarázsolni a
lakást.
A ház méretétől függ ki hogyan rendezi be,
mennyire akarja kihasználni. Egyértelműen egy kisebb házban kicsit
zsúfoltabbnak tűnhet minden, de ezen most ne aggódj.
Elhelyezed az útvonalak kijelölésére szolgáló
tárgyakat (mécses, virágszirom, bármi más). Az egyik útvonal a
bejárattól a fürdőig vezessen, a másik a fürdőtől a hálóig. Ne ess
kétségbe ha egy szakaszon ugyanaz a két útvonal. Gyorsan át lehet
alakítani, és lesz is rá időd.
Helyezz el
a bejárati ajtón egy levelet, amiben elmondasz pár játékszabályt, és
nagyjából felkészíted, ráhangolod a dologra. Esetleg egy kis csokit
is belerejthetsz, az úgyis javítja az ember kedvét. Valami ilyesmit:
„Olvasd végig figyelmesen, mielőtt kinyitod az ajtót. Üríts ki
minden negatív gondolatot a fejedből, gondolj valami szépre. Ha
rosszkedvű vagy, vagy ideges, Oszlasd el magadban ezeket a dolgokat.
Idézz fel magadban egy viccet, amin jót tudsz nevetni, vagy gondolj
valami mulatságosra, és mosolyogj legalább fél percig. Ez segíteni
fog kicsi. Ha nem vagy rosszkedvű, akkor is kötelező a mosolygás.
Minden további utasításomat feltétel nélkül követned kell, nem
cselekedhetsz másképpen, mint ahogy kérem. Nem térhetsz le az általam
kijelölt útvonalról (majd meglátod).” Írj még bele minden
általad fontosnak vélt dolgot, és helyezd el az ajtón, esetleg egy
szál virággal.
Kihelyezed az általad
kitalált utasításokat, kéréseket, feladatokat. Jól látható helyre
tedd, hogy ne kerülje el a figyelmét. A legjobb talán a kialakított
ösvényre tenni.
Pár példa a feladatokra / utasításokra:
Közvetlenül hogy belépett: „Innen csak akkor
mehetsz tovább, ha ezeken kívül más nincs rajtad: bugyi, melltartó,
zokni, felső ruházat (póló, top, ing, stb.), alsó ruházat (nadrág,
szoknya, stb.), ékszer. A ruhadarabokat hagyd itt! Ha minden
felesleges ruhadarabot levettél magadról, továbbmehetsz.”
Kiraksz egy tálba egy kis csokis epret, vagy pár kocka finom
csokoládét, vagy bármi finomságot: „Egyesével rakd a szádba
amit a tálon találsz, csukd be a szemedet, és élvezd az ízeket. Ha a
tál kiürült, tovább mehetsz.”
„Szépen, lassan vedd
le magadról a felsődet. Ne kapkodd el, és ne felejtsd el megsimogatni
az arcodat, és a nyakadat.. A felsődet hagyd itt!”
„Szépen lassan vedd le a nadrágodat / szoknyádat. Nem kell
elsietned ha nem akarod. Közben lágyan cirógasd meg a karjaidat, és a
hasadat.. A nadrágodat / szoknyádat hagyd itt!”
Kirakhatsz egy pohár bort, vagy valami ízletes italt: „Szépen
lassan kortyolgasd el. Közben gondolj arra, hogy gyengéden simogatom
a válladat, és a hajadat. Ha a pohár kiürült, továbbmehetsz.”
„Lassan vedd le a melltartódat. Simítsd körbe párszor a
melleidet gyengéden, akárcsak ha én tenném. Hagyd itt a melltartót!
Ha megtetted amire kértelek, továbbmehetsz.”
„Vedd
le lassan a bugyidat. Simogasd meg a combjaidat, és a fenekedet. A
lábaid között is elidőzhetsz, ha szeretnél. A bugyidat hagyd itt! Ha
megtettél mindent, amire kértelek, továbbmehetsz.”
Ez
már a csukott fürdőszoba ajtón lehet: „elértél a fürdőhöz. Úgy
látszik eddig minden utasításomnak eleget tettél. Mert csak akkor
léphetsz be ide, ha eddig mindent végrehajtottál, amire kértelek. Nem
ér csalni, nem ér elsumákolni egyetlen ruhadarab levételt, egyetlen
simítást sem. Most gondold át miket kértem eddig tőled azóta, mióta
beléptél az ajtón. Ha valóban minden utasításomnak eleget tettél,
beléphetsz a fürdőszobába.” Ha mégjobban fokozni szeretnéd a
dolgokat, tehetsz a kilincsre valamit, amivel bekötheti a saját
szemét: „A kilincsen van valami. Vedd a kezedbe. cirógasd meg
vele magadat (az arcodat, a nyakadat, a vállaidat, a kezeidet, a
melleidet, a hasadat, a combjaidat…belül is, és a fenekedet. Ha
valamit kihagytam, nyugodtan kiegészítheted. És figyelmeztetlek, ha
egyet is kihagysz, be fogsz csapni. Azt meg ugye nem akarod?) Ha
megsimogattad magadat, már csak egy dolgod maradt. Kösd be a
szemedet. Figyelj arra, hogy ne láss semmit. Tényleg nem szabad
látnod! Miután bekötötted a szemedet és nem látsz semmit, nyisd ki a
fürdőszobaajtót. Lépj be, és nyújtsd előre a kezedet, mintha azért
nyújtanád, hogy megfogjam. Ezek után már csak teljesen rám kell
bíznod magadat!” Itt egy kis mókázásra is lehetőség nyílik, ha
van kedved, vagy hogy partnered ne csaljon a látással kapcsolatban:
„Képzeld el: Egy szultán háremének legszebb, legkívánatosabb és
egyben legfrissebb tagja vagy, s a szultán szeretne elhívni magához,
hogy meggyőződjön arról, hogy megérte megvásárolni téged. Tudod,
mindenben engedelmesnek kell lenned, ha szeretnéd, hogy a háremben
maradhass. És ez a magadfajta nőnek a lehető legjobb választás. De
mielőtt a szultánhoz betehetnéd a lábadat, teljesen meg kell
tisztulnod. Mind testileg, mind lelkileg. Ebben a hárem enuchja segít
minden alkalommal, akit tilos, hogy akár egy pillanatra is
megpillants. A szultán úgy tartja, ha akár egyetlen pillantást is
vetnélvagy te, vagy a hárem bármelyik másik tagja egy másik férfira
(mégha az történetesen eunuch is), az végérvényesen elcsúnyítaná a
lelkedet és a szépségedet. Ezért megtiltotta, és a tilalom
megszegésének büntetése fővesztés. Te ezt tiszteletben tartod
(szereted a csinos kis nyakadon tudni az okos kis fejecskédet), és
nem akarsz másképpen cselekedni. Ráadásul az a pletyka terjeng, hogy
az eunuch olyan hírhedten ronda és visszataszító ábrázatú, hogy egy
óvatlan pillantás, és sikítva szakad ezerfelé a lelke és tűnik el a
semmiben annak, aki ránéz. Tehát bekötött szemmel kell teljesen
megtisztulnod az eunuch segítségével. Az ezek utáni történésekről még
nincs tudomásod, az eunuch fogja elmondani a további teendőket, ha
befejezte a munkáját.”
Bármi
eszedbe jut még, nyugodtan vidd bele a játékba. A lényeg, hogy
kedvesed kényelmét, ellazulását, és örömét szolgálja.
3. lépés:
A fürdőszobában enyhe
félhomály van, például mécsesek égnek. Ha be van kötve kedvesed
szeme, akkor se legyen erős a fény. Beülteted a fürdőkádba, és jól
átdörzsölöd, átmosod minden porcikáját. A lényeg, hogy ne siesd el!
Ez most az ő pillanata. Had élvezzen i minden pillanatot! És tedd te
is ezt. Lassan érintsd meg, és figyeld miként reagál. A fürdőztetésbe
egy kis incselkedés, izgatás is belefér. „Esetleg lehetsz rossz
eunuch is, és „kipróbálhatod” a szultán legújabb
játékszerét.” Izgathatod kedvesedet, izgattathatod magadat vagy
általa, vagy magad által. Szentelj figyelmet minden apró
porcikájának. Beleértve a punciját és a fenekét is. Ne félj
megérinteni. Ha óvatosan és figyelmesen fürdeted, nem lesz neki
furcsa, hogy te mosod a punciját vagy a fenekét.
Jó ötlet ha fürdetés közben valami lágy zene szól. Fel tudja
dobni mégjobban a hangulatot. De nem kötelező.
Miután lefürdetted, kicsit játszadoztatok is talán
egymással, mond neki: „Maradj még a fürdőkádban. Élvezd a víz
simogatását. Cirógasd magadat ha szeretnéd. Szólni fogok, amikor
kijöhetsz a fürdőből.” Bármilyen módon tudathatod vele hogy
kijöhet, a lényeg hogy ne zökkentse ki a varázslatból. Ha a szeme be
volt kötve, amint kimész a fürdőből, vegye le a kötést! Remélhetőleg
tetszeni fog neki a fürdőszoba, ha ügyesen elvarázsoltad,
berendezted.
4. lépés:
Amíg
kedvesed még fürdőzik kicsit egyedül, gyorsan kialakíthatod az
útvonalat a fürdőtől a hálóig. Ennek minél gyorsabb, minél
dinamikusabb lebonyolításához jó, ha mindent előre előkészítesz. Hogy
csak „gyorsan ki keljen szórni mindent.” Azért vigyázz,
hogy ne vegye észre semmin z esteleges kapkodást. Nem tudom, de
szerintem nem célszerű nagyon elnyújtani az egyedül fürdőzés és
készülődés idejét. Esetleg kieshet a ritmusból.
A hálószobában van még pár teendőd. Hangulatvilágítás
rendben (mécses, gyertya, virágok, bármi más, amit szeretnél
kirakva), ágy szépen bevetve, nem rontja semmi az összképet. Tegyél
egy tálba csokit, szőlőt, epret, mézet, egy tejszínhabot, bármilyen
finomságot. A tálat rakd az ágyra. Rejts masszázsolajt könnyen
elérhető helyre, és bármi mást találtál még ki a hálóba, azt készítsd
elő úgy, hogy fennakadás nélkül bele tudjatok kezdeni.
Amit kitaláltam, az a következő: Te elhelyezel
magadon (bárhol) finomságokat. Ő bekötött szemmel kell, hogy
megkeresse, de csak a nyelvét, vagy a száját használhatja. Nevezzük a
játékot „Kincskereső” –nek. (valahol olvastam, de
nem emlékszem már rá hogy hol) Ha talált egy kincset akkor attól a
ponttól ahol találta, vissza kell találnia a szádhoz. Vagy úgy hogy
közben csókolgat, vagy úgy hogy a nyelve végig a bőrödön marad. Ha
visszaért a szádhoz egy csókkal kell jutalmaznod, és ő fojtathatja a
keresgélést. Addig játsszátok, amíg meg nem találja az összes
kincsecskét. Ha ügyes volt és minden kincsecskét (finomságot)
megtalált, visszaért a szádhoz, és a jutalom csók is megvolt, meg
kell mondanod neki, hogy sikerült minden kincset megtalálnia, és
ezért jutalmat érdemel. Vedd le róla a kendőt, fektesd le kényelmesen
először a hasára, jól masszírozd át hogy a lehető legjobban
ellazuljon, fordítsd meg, és masszírozd át előröl is.
Tehát párod még kényezteti magát egy kicsit a vízben,
te már végeztél az út kialakításával. Már csak további feladatokat
kell elhelyezned az útba, ha akarsz. Bár szerintem ilyenkor már nem
célszerű ilyenekkel fárasztani a párodat. Mostanra ellazult,
remélhetőleg kiürültek a negatív dolgok a fejéből. Ne akarjuk
szerintem újra felesleges gondolatokkal megtölteni a fejét. Én ezt az
irányvonalat viszem tovább, de ha valaki másképpen gondolja, tegyen
úgy.
Két további üzenet van hátra a
hálószobába belépésig. Egy miután kilépett a fürdőből, és egy mielőtt
belépne a hálóba (vagy amit a csúcspont helyszínéül választasz).
Miután kilépett a fürdőből: (vigyük tovább a
hárem-szultán gondolatmenet fonalát) „Mostanra megtisztultál
testileg-lelkileg, és eloszlottak benned kételyek a szultánnal
kapcsolatban, ha voltak. Egyetlen dolgod maradt csupán, eltalálni a
szultán szobájáig. Lassan lépdelsz csak, nem akarsz sietni. És kicsit
talán izgulsz is mi vár rád a szultán hálójában.”
Mielőtt belépne a hálószobába: „Elérkeztél a szultán
hálószobájáig. Az első és legfontosabb szabály: addig egy szót se
szólhatsz, egyetlen hangot sem adhatsz ki magadból, és nem nézhetsz a
szultánra, amíg ő erre engedélyt nem ad! Ha kérdez valamit, te a
lehető legrövidebben válaszolsz, utána csöndben maradsz. Egészen
addig, amíg azt nem mondja: „Mostmár beszélhetsz, ha
akarsz!” A második fontos szabály: amit a szultán kér, az szent
és sérthetetlen. Ellentmondani neki csak fővesztés terhe mellett
lehet. Tehát szemlesütve kell megközelítened, és le kell ülnöd az ágy
szélére háttal a szultánnak. Az ágy szélén találsz majd egy kendőt,
amivel be kell kötnöd a szemedet! A többi nőtől a háremben hallottál
már pár dolgot, amik most eszedbe jutnak, és lassan összerakod
magadban a dolgokat: A szultán szereti kényeztetni magát, de hálás is
a kényeztetésért. Van egy játéka, ami azon kívül, hogy nagy örömet
okoz neki, meg is mutatja, mennyire odaadó a nő, mennyire akar
szultánja kedvében járni. A játék a következő: (miután leültél, és
bekötötted a szemedet) a szultán szólni fog, hogy elvesztett pár
értékes kincset. Ezeket neked meg kell találnod! Egyetlen módon
keresheted csak meg őket. A szultán száját megcsókolva jutsz oda ahol
elvesztette a kincseket, és belekezdhetsz a keresésükbe. Innentől
csak a szádat, és a nyelvedet használhatod. A kincsek valahol a
testén lesznek. Ha megtaláltál egy kincsecskét, vissza kell jutnod a
szájáig (itt tudod neki odaadni) úgy, hogy közben vagy csókolgatod,
vagy a nyelved a bőréhez ér. Válthatsz is akármikor a visszajutás
módján. Csak és kizárólag úgy tudod neki visszaadni a kincseket, ha
adsz neki a szádból egy darabot a kincsből. Tudatni fogja ha mindet
megtaláltad, és meg fogod kapni méltó jutalmadat.
5. lépés:
Belép a hálóba, leül az ágy szélére,
anélkül hogy rád nézne vagy akár egy hangot is hallatna, és beköti a
szemét. Meg kell engedned, hogy beszéljen. Elég, ha ennyit mondasz:
„Mostmár beszélhetsz!” Bármilyen dolgokat is találtál ki,
törekedj arra hogy jól érezzétek magatokat. Bármi kínos neki azonnal
hagyd abba, és ha bármi unalmassá válik, azonnal hagyd abba. Kezdj
egy újba. Fontos, hogy addig nem „eshettek” egymásnak,
amíg jól meg nem masszíroztad.
Itt ér
véget a móka és a kacagás, és innen kezdődik a buja, forró, és
felejthetetlen szeretkezés. Ha befejezted a masszírozást, nyugodtan
kezdj neki az előjátéknak (mert ugye a masszírozás nem az volt), vagy
magának az aktusnak, ha ezt szeretnétek mind a ketten. Jól kell
felmérned a helyzetet. Lehet te már türelmetlen vagy picit, mikor
tudod már magadévá tenni, de lehet, hogy kedvesed még vágyik egy ki
kényeztetésre, izgatásra, vagy játékra. Ez az ő ideje, úgyhogy
cselekedj úgy, hogy mindenben a kedvére tegyél. Még ebben is. Nem
szabad kapkodnod.
Már csak
annyi van hátra, hogy kellemes, felejthetetlen időtöltést kívánjak,
és jó szórkozást!
Tisztelettel: navrancs |
| [121682] +kedvencekhez |
|
|
|
| TÉMAKÖRÖK |
|
|
| SZAVAZÓ |
|
|
| FRISS KOMMENTEK |
|
| FÓRUM |
|
| Like? |
|
|
| TÁMOGATÓNK |
Az oldal Molnár Tamás szexuálpszichológus szakmai és anyagi támogatásával
készül!
www.szexa.hu
|
|
| |
RSS cikkek
|