Szerelem, párkapcsolat
Zsuka87 [NŐ] (26)  |
moderálás | válasz | 2006-07-12 | 19:53:58 |
| Folytatom a történetet... Kedves "meleg" barátom visszajött
hozzám, ismét szeretkeztünk egy jót, aztán reggel bizonytalanul állt
a helyzethez. Nem nagyon voltak neki több napon át tartó együttlétei,
és reggel ez érezhető is volt rajta. A mai napot pihenéssel
töltöttük. Közben megnézte a mailjeit a gépemen, és egy nyomulós csaj
írt neki egy burkolt, ám egyértelmű levelet a szándékaira
vonatkozóan... Visszaadtam a srácnak az elveszett önbizalmát,
biztosítottam, hogy a szerszámával minden tekintetben minden a
legnagyobb rendben van, és vérszemet kapott! tetszik neki a női test,
és próbálkozni akar. A válaszlevelet itt fogalmazta meg, kb egy órán
át, miközben a sértett szerető (én) ültem a széken és vártam a mailje
végét... Jó barátokhoz híven megbeszéltük a dolgot, aztán a busza
indulása előtt nem sokkal, elkezdett "úgy" nézni, engem
pedig elkapott a vágy. Félretéve a női büszkeséget, megmondtam neki,
mint barát a barátnak, ő pedig érvek, ellenérvek, belső cívódás,
viaskodás után elment... Haza... Magamra maradtam az általa
felébresztett vágyaimmal, a kis kezemmel, és a gondolattal, hogy
jövőre közös koliszobánk lesz. Egy csomó probléma előtt állok, nagy
küzdelem lesz. Még nem tudom, megérte-e engedni a vágyaknak.
Kövezzetek, ha gondoljátok... |
| [19391] +kedvencekhez |
|
Yangtzee14 [FF] (27)   |
moderálás | válasz | 2006-07-12 | 16:49:13 |
| Hát nekem ehhez két tapasztalatom van. (nem velem történtek) Az
egyik, mikor a szobatársam ment a buszon és meglátott egy csajt, aki
nagyon bejött neki. Elmondása szerint szemezgettek, de aztán le
kellett szállnia. Mikor szállt le, elment a lány mellett és mondta
neki, hogy "tök jól néz ki"! Persze itt vége is a
történetnek. Egy másik sráccal ugyanez volt a helyzet, bár ő kicsit
érdekesebben oldotta meg a dolgot. Mikor le kellett szállni, felírta
a telefonszámát egy cetlire és "odaejtette" a lány mellé,
aki aztán fel is hívta!!! |
| [19385] +kedvencekhez |
|
pótos-kutya [FF] (30)  |
moderálás | válasz | 2006-07-12 | 15:54:52 |
Haligali mindenkinek!
No ez a téma engem is nagyon érdekel.De
én másképp élem meg ezt a dolgot.Biztosan voltatok már ti is hasonló
szituban.Szóval vannak olyan pillanatok amikor egyszerűen csak
összefutsz egy lánnyal akit még életedbe nem láttál és szikrázik
köztetek a levegő.De tudod jól h soha többet nem fogod látni ezt a
lányt legalábbis az esélye egyenlő a nullával.Hogy gyakorlati példát
is mondjak.Múltkor hazafelé tartottam.A népligetnél vártam az 1-es
villamost.Egyszercsak odalibbent mellém egy valami fantasztikus csaj
aki teljesen a zsánerem volt.Többször egymásra is néztünk szemeztünk
olykor még el is mosolyodott.Felszálltam a villamosra és ő pedig pont
szorosan mellém állt pedig volt még hely bőven.A villamoson is tovább
ment ez a megállóban megkezdett téma amég le nem szállt és eltűnt a
szemem elől örökre:(
Tehát ez a borzalmas szar érzés amikor
érzed hogy izzik a levegő és hogy ha társalgási szituációba
találkoztatok volna akkor még lehetene is valami.De tudod jól h
többet úgysem fogod látni.Leszólítani meg milyen már csakúgy semmi
előzmény nélkül,jó esetben elküld a franba h mit nyomulsz.És én sem
tudom h van erre reális esély h ilyen helyzetekből ki lehessen hozni
valamit van ide valami szöveg vagy bármi ami akár be is üthet?!
Előre is köszi a reakciókat!
Üdv... |
| [19384] +kedvencekhez |
előzmény: [19369]sziasztok |
sziasztok [FF] (23)   |
moderálás | válasz | 2006-07-12 | 12:56:15 |
| Sziasztok, nemtudom melyik topicba tehetném fel ezt a kérdést,
úgyhogy bocsi ha szerintetek nem ide való. Lányok és fiúk véleményére
is kíváncsi lennék egyaránt. Ha mondjuk mentek az utcán és megtetszik
egy csaj és mondjuk leakarjátok szólítani, akkor hogy teszitek azt?
Úgyértem odamentek és mit mondtok? Mert nálam kb eljutok pár mondatig
aztán annyi. :( Itt jön a sablon szöveg hogy minden adja majd magát
meg minden, de lehet csak nálam nincs így akkor.... Jó lenne ha
mondjuk leírnátok pár személyes tapasztalatot h hogy történt vagy
ilyesmi. Itt a fiúktól arra gondoltam hogy leírnák h szokták ezt, a
lányoktól pedig h mik jönnek be nekik vagy ilyesmi. Most lehet h tök
loosernek tűnök de sajna ez van... Előre is köszi a válaszotok, hello |
| [19369] +kedvencekhez |
|
Kekk [FF] (23)  |
moderálás | válasz | 2006-07-12 | 09:00:11 |
| Szerintem nem tudunk olyan tanácsokat adni amivel bejöhetsz egy
csajnál, mert ahány lány annyi felfogás , és lehet hogy amit pl az én
bnőm édesnek és aranyosnak tart azt az a csaj akire te hajtasz, annak
mondjuk nem tetszik...és akkor tessék semmit nem érsz el vele. A
szexen kívül szerintem amit minden lány kedvel az a gyengédség,
odafigyelés, kedvesség. Próbálj meg lassan közeledni hozzá, és legyél
kedves vele, de azért öngamagadat add, mert ha egy másik énedbe
esetleg beleszeret az nagy szopás. Na csáó |
| [19352] +kedvencekhez |
előzmény: [19347]K.I.T.T. |
Ogelo [FF] (32)   |
moderálás | válasz | 2006-07-11 | 22:32:13 |
Hááát....
Egy kapcsolatot nem lehet tervezni. A hosszát
legalábbis semmiképpen sem. Pár nap/hét után még nem ismered a
másikat...nem tudod igazán kiismerni ennyi idő alatt.
A szex
meg idővel lesz jobb. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lehet az
első is jó, de ugye itt még nem ismerjük a másikat, mire vágyik, hol
jó neki stb. tehát nagyobb az esély hogy nem lesz tökéletes... |
| [19338] +kedvencekhez |
előzmény: [19337]babygirl |
babygirl [NŐ] (25)   |
moderálás | válasz | 2006-07-11 | 21:29:50 |
Így konkrétra vagy kíváncsi? Őőőő ...
Hogy is mondjam, aaaaz
előjátékhoz képest tökre "silány" volt, amitől nem
szeretkezés, hanem "dugásként" jött le a dolog! Ami persze
hülyeség, de akkor is így éreztem! Hiányzott az, amit eddig alapnak
gondoltam! Közbe simogatás, érzéki csókok, 1-1 megszorítás illetve
"vadabb" mozdulat....ehelyett kaptam pár kötelezőnek hatott
csókot.
2 szó: csalódás volt!!!!! |
| [19334] +kedvencekhez |
előzmény: [19327]. |
babygirl [NŐ] (25)   |
moderálás | válasz | 2006-07-11 | 16:43:00 |
Hát mit is mondjak! Szombaton volt egy sexuális élményem, ami be kell
valljam nem volt jó! Igazából tegnap este jöttem rá, h mi is volt a
baj! De ilyet h lehet elmondani valakinek????
Annyira
érzékenyek vagytok ezen a téren, h félek, h összetöröm a
lelkivilágát! |
| [19323] +kedvencekhez |
|
Zsuka87 [NŐ] (26)  |
moderálás | válasz | 2006-07-11 | 13:11:15 |
| A jó szexhez nekem bizalomra van szükségem, és ez megvan, megvolt.
Jött a vágy, butaság lett volna kihagyni. Mit érzek? Boldogságot!!!
Fényesebb a nap, hangosabbak a madarak. Szerelem? Nem hiszem. Ő
"spirituális vonzalomnak" hívja. A lelki összhang szülte a
szexet. Talán őt is ez motiválta, és az érzés mellett mellékes volt
számára, hogy nő vagyok. Nem tudom, még nem volt időnk megbeszélni,
most elment vezetni:)) Még jó, hogy csak a rutinpályán, így kevésbé
aggódom érte, szegény nem aludt sokat ;) |
| [19310] +kedvencekhez |
előzmény: [19301]Ogelo |
Zsuka87 [NŐ] (26)  |
moderálás | válasz | 2006-07-11 | 12:10:15 |
| Én se értem. Nincs értelme. Előtte sosem képzeltem el, hogy milyen
lenne vele... De mkár egy nappal előtte mindketten tudtuk, hogy ez
fog történni. Egyikőnk se kezdeményező lévén nehezen indult a dolog,
de aztán belejöttünk. Nem pusztán szexuális kíváncsiság, végig nagyon
vonzónak éreztem, és az ismétlődően látható jelekből azt hiszem, ő is
engem. Az alkohol sosem ok csak indíték. Kellett a gátlások
felszabadulásához. Ismétlünk, úgyhogy nem a pia az oka. Egyszerűen
nem tudtunk reggel elszakadni egymástól. Ilyet még nem éreztem. |
| [19299] +kedvencekhez |
előzmény: [19296]Ogelo |
Zsuka87 [NŐ] (26)  |
moderálás | válasz | 2006-07-11 | 11:38:21 |
| Nem tudom igazából, hogy jó témánál szólok-e, de meg kell valahol
osztanom a tegnap éjjel történteket. Van egy nagyon jó barátom,
akivel együtt szoktuk stírelni a pasikat az utcán, és ő néhányukkal
tovább is ment a nézegetésüknél, nővel visztont sosem volt dolga.
Feminin lélek, férfitest, de nem a nekem tetsző fajtából. Aztán
egyszer az egyik rámenős közös barátnőnk rávette őt egy kis
pettingre. Amikor megtudtam, drága meleg barátom átkerült a
lehetőségek kategóriájába, noha teljesen másmilyen, mint amilyen
dolgokat egy FÉRFIBAN keresek... Tegnap, a család házon kívül lévén,
néhányan nálam voltak, pizzáztunk, iszogattunk, barátom vidéki lévén
ittalvást tervezett. Elment a nép, és hihetetlen szeretkezésbe
kezdtünk. Nem az a szenvedélyes, örjöngős szex, hanem a lassan
rátérős, odafigyelős. Első komolyabb nőélménye voltam, és hihetetlen
figyelmességgel és gyengédségekkel találta meg a legjobb helyeket.
Sok tapasztalt pasas megirigyelhetné. És bár nem vagyunk egymás
esetei, a spirituális vonzalom, vagy fogalmam sincs mi, átváltozott
fizikai megnyilvánulásokká. Nem tudtuk abbahagyni, egész éjjelre
betartott a dolog. Előtte sosem csináltam ehhez hasonló
ösztöntetteket. Velem tölti a hetet, amíg a család távol. Hogy mi
lesz utána?! Fogalmam sincs. Kicsit aggódom, de most végtelenül
boldog vagyok! Ez is azt bizonyítja, hogy férfi-nő barátság még akkor
sem létezik, ha az egyik tag "meleg" (nem szükséges e
szexuális viselkedésnek a másképp nevezése, ilyenre egy valóban meleg
pasi nem képes, én is tudom, de 2 napja még úgy tűnt, hogy...) |
| [19294] +kedvencekhez |
|
Eszteee [NŐ] (24)  |
moderálás | válasz | 2006-07-10 | 10:39:36 |
A személyes alatt azt értettem,h vmi olyan amiben ketten vagyunk
benne.Például tavaly egy puzzle-t kapott a kettőnk fényképével.
Amúgy fiú lány barátság szerintem sem létezik.Ismerek egy párt akik
először nagyon csak barátok akartak lenni,de nem így jött össze,ezért
a csaj még a barátját is ott kellett hagyja.
Köszi |
| [19234] +kedvencekhez |
előzmény: [19221]TomTom |
TomTom [FF] (33)   |
moderálás | válasz | 2006-07-10 | 07:23:13 |
A korábbi történetekhez két apró megjegyzésem lenne:
1. Idővel
rájöttök, hogy nincs igazi barátság férfi és nő közt úgy, hogy ne
akarna valamelyik fél többet a másiktól. Amúgy meg szimpla
haverságnak lehetne mondani a dolgot...
2. Ha valakivel nem jön
össze a dolog, az nem jelenti azt, hogy akkor a másik végletbe kell
esni és elkezdeni utálni az illetőt. Jó, ha megmarad a jó viszony,
mondjuk haverság szinten, vagy mint egy jó ismerős és annyi. Nem kell
túlkombinálni a dolgot, sem túllihegni, nem kell szándékosan kerülni
vagy ilyesmi.
3. Ne fuss se nő, se busz után. Mindíg jön a
következő. ;) |
| [19219] +kedvencekhez |
|
Eszteee [NŐ] (24)  |
moderálás | válasz | 2006-07-09 | 21:08:29 |
Bocsi,hogy ilyennel lépek be ebbe a témába, deeeeeeee:Nemsokára 2 éve
leszek együtt a barátommal,de nem tudom mit vegyek neki,személyes is
jópofa is meg minden.Van ötletetek?????
Mégegyszer bocsi:) |
| [19212] +kedvencekhez |
|
pótos-kutya [FF] (30)  |
moderálás | válasz | 2006-07-09 | 19:36:43 |
Szevaa!
Nos persze h voltam igazán szerelmes!Csak az a helyzet
h eleget csalódtam már ahhoz h átlássak a szitán h időben
fellebbenjen az a rózsaszín felleg ami elvakítja az embert és nem tud
az eszével csak a szívével gondolkodni!Minden valószínűség szerint
ezért látom így a dolgokat ahogy leírtam.Nem lecseszés hanem inkább
az h nyíljon fel a szemetek mér jobb az ha újabb és újabb zsákutcába
kerültök?Mi értelme?Mondtam vannak kivételek,de nagyon nagyon
elenyésző...
üdv... |
| [19209] +kedvencekhez |
előzmény: [19200]sziasztok |
sziasztok [FF] (23)   |
moderálás | válasz | 2006-07-09 | 17:11:08 |
| Erről a "Bort iszik, vizet prédikál" mondás jut eszembe.
(Nem sértésnek szánom) Szerintem voltál már igazán szerelmes, és ha
igen akkor tudod milyen érzés, mindent megtennél a másikért és csak
sokadjára nyílik fel a szemed ha egyáltalán felnyílik, h mit is kéne
valójában tenned. Bocsi, de ez amit írtál olyan mintha lecsesznél
minket (ha ez csak nekem jött le így akkor bocsi h ezt leírtam) pedig
ha vki szerelmes akkor nem lehet hibáztatni semmiért amit teszik,
mert ugyse az eszével fog gondolkodni, max akkor ha már nagyon
sokszor csalódot.... |
| [19200] +kedvencekhez |
előzmény: [19197]pótos-kutya |
sziasztok [FF] (23)   |
moderálás | válasz | 2006-07-09 | 17:07:31 |
| Igazad lehet, csak az a baj h mi osztálytársak vagyunk, és valszeg
leszünk is még 3-évig, és nem szerencsés ilyen helyzetben utállni a
másikat, legalábbis én nem akarom. Az lenne a legjobb ha elmúlna a
szerelem és nem érdekelne engem többet. :'( Soha nem gondoltam volna
h ilyet mondanák :'(:'(:'( |
| [19199] +kedvencekhez |
előzmény: [19188]. |
pótos-kutya [FF] (30)  |
moderálás | válasz | 2006-07-09 | 16:28:09 |
Még valami.Aki esetleg nem értené miért nem érdemes annak elmondanám
h azért mert:
rengeteg olyan lány van a környezetünkben aki van
olyan jó vagy jobb is mint a volt barátnő csak meg kell találni!!És
aki keres az talál!Én sem vesztegettem az időt és találtam is
méghozzá két kincset is:))
Csak nehogy két szék közül föld
effektus legyen:DD |
| [19198] +kedvencekhez |
|
pótos-kutya [FF] (30)  |
moderálás | válasz | 2006-07-09 | 16:24:36 |
Sziasztok!
Sráccal egyet értek abban h barátként nem tudnék egy
olyan nő oldalán lenni akit szeretek és tudom h (soha)többet nem
lehet az enyém!Köszi szépen de ettől a legyünk barátok dumától a
falat vakargatom!!:S
A másik dolog,csak nézek itt gyerekek h
mennyire vakok és reménytelenk vagytok.Fogjátok már fel h nem érdemes
futni olyan csaj után sosem aki már egyszer megszívatott.Ez a se
veled se nélküled állapot ez nevetséges.
(akinek mégis összejön
az vagy piszkos mázlista vagy úgyis csak ideig óráig lesz jó de
nagyobb a valószínűség az utóbbira)
üdv... |
| [19197] +kedvencekhez |
|
. [FF] (24)   |
moderálás | válasz | 2006-07-09 | 12:20:19 |
'kézenfogva jártunk meg csókolóztunk'
'annyit tud h engem
szeret nagyon'
Ez idáig szép, de hogyhogy előfordulhat
ilyen?
'fogadjam el h vele barát'
Ti is régebb óta
vagytok együtt, én úgy voltam régi-új barátnőmmel és vagyok is, hogy
ha szétmennénk (ami egy ideig biztos nem lesz) akkor nekem nem kell a
barátsága...Túl sok ideje szeretem ahhoz, hogy megpróbáljak hozzá
barátként viszonyulni - és nem is akarom, hogy ő valaha is a barátom
legyen.Minden lány, aki megtetszett nekem eddig az életben, mind ezt
mondta előbb-utóbb - őt kivéve. És nem bírnám elviselni, h vele is
így legyen. |
| [19188] +kedvencekhez |
előzmény: [19179]sziasztok |
sziasztok [FF] (23)   |
moderálás | válasz | 2006-07-09 | 08:38:45 |
Sziasztok, tegnap lett vége a tábornak. Hát végülis ott ment a
kavarás meg minden, de ez annál több volt sztem mind2őnk részéről. Ez
amúgy hogy van, akkor is kavarásnak számít hogyha vannak benne
érzelmek, és nem is kevés? Nagyon furcsa volt, mert egész tábor alatt
úgy viselkedtünk mintha járnánk, szal kézenfogva jártunk meg
csókolóztunk és stb... ennek ellenére mind2en tudtuk hogy nem járunk.
Most marha szar, mert aszittem fogom tudni csinállni érzelmek nélkül
is (illetve csak reméltem) de ez nem sikerült. Most megint olyan szar
mintha eddig jártunk volna és szakítottunk volna. Utsó nap majdnme
összejöttünk, de még mindig otvan az a másik gyerek, hát én aszittem
lefordulok amikor mondta hogy nemtudja mit akar attól a másiktól,
csak annyit tud h engem szeret nagyon, és fogadjam el h vele
barát.... WÁÁÁÁÁÁÁ Na mind1, nemtom hogy hogy lett jobb így utólag h
most nem járunk vagy ha járnánk. Lenne még1 kérdésem, illetve ez nem
is kérdés hanem egy megállapítás és a véleményetek érdekelne igazán.
Tegyük fel én többet nem jövök össze vele, viszont barátok akarunk
maradni, erre ahogy így belegondoltam nemlátok sok esélyt, mert ugye
ha barátok vagyunk nem kavarunk semmit, és mind2en éljük a külön
életünket, na én nem tudnám elviselni ha ő más csávókkal kavarna,
járna stb..... Tudom h ebbe mostmár egy cseppnyi jogom sincs
beleszólni, de nemtok hozzá barátként viszonyulni, és ezért marhára
zavar ha csak belegondolok akkor is. Nem lenne erre valami ötletetek
h ilyenkor mit kéne csinállni, vagy ha megtudom h jár mással akkor mi
lebegjen a szemem előtt? Azon kívül h már mi nem járunk :) Légyszi
írjatok majd :)
Sziasztok |
| [19179] +kedvencekhez |
|
babygirl [NŐ] (25)   |
moderálás | válasz | 2006-07-06 | 11:12:17 |
Jó reggelt fórum!
Mostanában igencsak magam alatt
vagyok, nem is értem valójában mért, csak egyszerűen depisnek érzem
magam:S
Viszont ma egész jól ébredtem, álmodtam 1 csomó
hülyeséget:) És ahogy feljöttem ide, az egyik eszembe jutott! 'egy
ideje pöty srác"-cal álmodtam:D És félreélrtés ne essék, nem
találkoztunk, nem jöttünk össze, hanem egyszerűen újra boldog lett
mert kibékült a bnőjével! És lehet hülye vagyok, de most emiatt van
"jó"kedvem:D
csak mint érdekesség:) meg
drukkolok, h boldog legyen mindenki!!!:) |
| [19094] +kedvencekhez |
előzmény: [19038]. |
. [FF] (24)   |
moderálás | válasz | 2006-07-04 | 23:14:52 |
Nem győzöm változtatni a 'párkapcsolat' részt...
Mikor már
hagynám Őt és élném (ha nehezen is,de élném) életem, mindig valahogy
összejövünk...
Szal másfél hétig ismét együtt leszünk - na jó,
vicc volt, most úgy néz ki, hogy nagyobb a szerelem, mint volt
valaha.
Azt ne nagyon kérdezzétek, hogy hogyan jutottunk idáig
- én sem értem és nagyon hosszú. |
| [19038] +kedvencekhez |
|
sziasztok [FF] (23)   |
moderálás | válasz | 2006-07-01 | 14:32:15 |
Holnap megyek táborba egy hétre, jön a volt bnőm is, sátorba fogunk
aludni 3-man, remélem nem jövök össze vele újra.... Amúgy mi a
véleményetek arról ha szakít egy pár és utánna még összekavarnak,
mert nálunk valszeg ez lessz.... De én érzelmek nélkül akarom ezt,
csakhát ha szerettem/szeretem akkor nemhiszem h egy egyszerű dolog
lessz.... Úgyértem h mi arról a véleményetek h ezek ellenére eltudnám
felejteni, mert én ezt csupán testi dolognak fogom fel, és ilyen
tapasztalatom nemvolt még h h is megy ez a gyakorlatban, szal
elképzelni könnyű h jártunk-vége-kavarunk és elfelejtem, de annyi
minden külömbözik attól h mit képzelünk és mi lessz h nemtom ez is e
egy olyan dolog, itt főleg olyanok válaszára lennék kíváncsi aki volt
ilyen helyzetben, h annak ellenére h kavartak eltudták e felejteni a
másikat, és ha igen akkor könyebben-nehezebben-vagy ez ugyanúgy
ment.
Remélem érthető a kérdésem, előre is köszi a válaszotok |
| [18937] +kedvencekhez |
|
Szatee [FF] (32)   |
moderálás | válasz | 2006-07-01 | 08:33:09 |
Kedves Vivi21!
Nem ismerjük a kapcsolatotok részleteit, de az
írásodból kiderül, hogy nem egy nyitott kapcsolatról van szó és
érzelmileg kötődsz a barátodhoz. Gondolkozz el, hogy vajon ő
hasonlóan érez? Ugyanis, ha szeret téged, akkor a fantáziájában talán
eljátszik a gondolattal, hogy milyen lehet hármasban, de esze ágában
sincs ezt megvalósítani, hacsak önmagának nem akar kellemetlen
perceket.
Gondolj csak bele a fordított helyzetbe, ha még egy
lány csatlakozna hozzátok... hogyan esne látni a barátodat miközben
egy másik lánnyal is foglalkozik? |
| [18926] +kedvencekhez |
előzmény: [18894]Vivi21 |
. [FF] (24)   |
moderálás | válasz | 2006-06-30 | 16:16:35 |
Ma este találkozni fogunk...
Nem tudom, hogy mit
csináljak,hogyan viselkedjek... Eddig az sosem jött be, ha annyira
odavoltam érte...Pedig ez most is így van :\
Mit tegyek
szerintetek? |
| [18917] +kedvencekhez |
|
Viko [NŐ] (25)  |
moderálás | válasz | 2006-06-30 | 09:15:59 |
| Döntsd el,hogy mit szeretnél.Semmiképpen ne menj bele ha nem akarod
100%-osan!Lehet,hogy ez a Barátodat izgatja,de lehet,hogy utána már
nem tudna Hozzád úgy nyúlni mint azelőtt...szóval,hogy látott más
sráccal,és eszébe jutna máskor is.De az is lehet,hogy jobban
összekovácsolódtok tőle.Mindenképpen gondold meg. |
| [18899] +kedvencekhez |
előzmény: [18894]Vivi21 |
Vivi21 [NŐ] (28)  |
moderálás | válasz | 2006-06-30 | 00:47:37 |
| Sziasztok! Teljesen össze vagyok zavarodva. A pasim nemrég közölte
velem, hogy szeretné kipróbálni a szexet egy másik pasival úgy, hogy
én is ott vagyok. Amikor rákérdéztem, hogy esetleg kialakulóban van-e
nála valami bi-hajlam, azt felelte, hogy erről szó sincs, csak a
kíváncsiság hajtja. Nem tudom, mit gondoljak, vagy mit tegyek. Engem
egyáltalán nem vonz az ötlet, hogy valaki más is csatlakozzon hozzánk
az ágyban, de ha ez ennyire fontos neki, akkor tehetünk egy próbát,
de félek, hogy ez lenne talán az első lépés az elszakadásunk felé.
Szerintetek mit tegyek? :( |
| [18894] +kedvencekhez |
|
sziasztok [FF] (23)   |
moderálás | válasz | 2006-06-29 | 17:07:04 |
| Sajnos biztos... A mi kapcsolatunkban soha nem azzal volt a gond h
nem szerettük egymást, hanem h mennyire és h megvolt e még a
szerelem... Te kételkednél abban h nem csak azért próbálkozott be, ha
a bnőd kavarna egy csávóval és kijelentené h nem tud vele nem barát
lenni hiába tudja biztosra h akkor szakítotok, nem tud vele bunkó
lenni, Miután szakítotok dumál azzal a gyerekkel és az megmondja neki
h nem akar vele járni, erre ezek után visszamenne hozzád? Ha a
legjobb bnője elmondaná neked h mondta neki a csaj h mindkettőtöket
szeret de az a másik srác az első nála, te meg csak a második
lehetsz? Ha egy hónapon át belehazudna minden nap a szemedbe, és
megcsalna? Ezek után tudod sajnos biztos vagyok benne, és ha így
folytatja nemhogy barátok nem leszünk, de ha ránézel elfog kapni a
hányinger..... |
| [18883] +kedvencekhez |
előzmény: [18881]. |
sziasztok [FF] (23)   |
moderálás | válasz | 2006-06-29 | 16:10:32 |
| Ez annyira szar, csalódni egy olyanban akit egyszer mindennél jobban
szerettél... Most bepróbálkozik a csaj, de tudom h csak azért mert a
másik srác nem lehet az övé... Talán roszabb mintha összejön vele és
hagy engem, mert akkor legalább nemakarna szórakozni velem...MIÉRT ÉN
FOGOM KI EZEKET??????????????WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ |
| [18879] +kedvencekhez |
|
. [FF] (24)   |
moderálás | válasz | 2006-06-29 | 00:31:02 |
Én - fiatal kiscsóka lévén - jó kapcsolatban vagyok édesanyámmal és
éppen ezért ő tud mindenről, ami velem volt mostanában.
Mikor
először mentünk szét, annyit mondott: ,,kisfiam, meglásd, ha nem mész
utána, rájön, hogy nem vagyok ott mellette és visszajön hozzád. Más
kérdés, hogy te visszamész-e hozzá." Sokáig nem hittem neki,
aztán mikor így tettem, be is jött.
Most csak annyit
mondott:
,,Hagyd egy kicsit békén. Rájön ő, hogy ki szereti
igazán, hogy kivel is volt boldog. Lehet, hogy nem te leszel az, de
nem szenvedtetitek egymást azzal, hogy ti most együtt vagytok. Én azt
mondom megint kisfiam, egy ideig ne keresd, ne érezze azt, hogy
mindig ott vagy neki."
Most azonnal így tettem (magamtól
is, most hogy mondta, főleg biztos vagyok benne, hogy jól
döntöttem...) és lám - ő hívott, mondja,hogy nagyon hiányzom neki,
hogy a gyereknek is megírta, hogy hagyja békén és mi több, tegnap
(vagyis azon a napon, amikor szakítottam vele) este legszívesebben
felhívott volna hogy találkozzunk, mert annyira kellettem neki...
No comment, ami a lényeg: én most élvezem a nyarat, annyit hülyülök
haverokkal, mint még soha, telik az idő és egyre jobban látom, hogy
az drágámnak egyre inkább hiányzok, egyre többször csörget, akkor is,
ha nem csörgetek vissza.
Én azt mondom, 2-3 hét múlva elválik,
hogy igazán szeret-e vagy már eddig is csak a megszokás, a
ragaszkodás miatt voltunk együtt.
J |
| [18870] +kedvencekhez |
előzmény: [18856]Szatee |
Marshall [FF] (28)   |
moderálás | válasz | 2006-06-28 | 21:09:04 |
Önbecsülés...azt sem tudom hogy hol találom meg az egyes szám első
személyt...3 éve ismertem a lányt és másfél hónap alatt teljesen
elragadott,már kezdtem tanulni németül hogy majd kiköltözünk
Berlinbe,mert talált ott melót.
Aztán csak egy át nem gondolt
pillanat elég volt arra hogy minden szilánkosra törjön.... |
| [18866] +kedvencekhez |
előzmény: [18864]TomTom |
Szatee [FF] (32)   |
moderálás | válasz | 2006-06-28 | 18:52:18 |
Na látom újra bonyolódtak a dolgok kicsit körülöttetek. Mindenki a
"se vele se nélküle" betegségbe esett, de szerencsére ez
gyógyítható.
Tudni kell, hogy a NŐ az egy olyan kis sunyi
élőlény, hogy hajlamos kihasználni a másik nemet akármilyen
szempontból (érzelmileg főleg). Mivel nőből van, ezért be kell
bizonyítania magának, hogy hiába van neki régóta barátja, azért még
éppolyan csábító más férfiak számára is és más férfiak fejét is el
tudja csavarni ha akarja. Ezzel nincs is semmi baj, amit megmarad az
ártatlan flört szintjén. De a szeretett barátnak legyen annyi
önbecsülése, hogy ÁLJ-t kiált, ha túlment azon a bizonyos határon.
Ugyanis a nők csak akkor hajlamosak mérlegelni mikor már szakad a
part. És ilyenkor néha rájönnek, hogy a régi mennyi mindenben jobb
mint a megismert új. És ilyenkor van a visszaédesgetés, ami
rendszerint sikerrel jár. Főleg, ha az illető barát nagyon szereti
őt...
Szóval mindenki maga dönti el, hogy mit csinál, de én még
mindig fenntartom azt a véleményem, hogy "MINDENKI CSAK EGY
esélyt érdemel" Többnek nincs értelme...
Felejtésre pedig
ott vannak azok a dolgok, amiket Babygirl is említett...
Fiatalok vagytok (unk), nem kell búskomorságba esni egyetlen
csalódás miatt...
Szerencsére nem minden lány egyforma, ezért
lehet keresgélni... hiszen aki keres az talál! |
| [18856] +kedvencekhez |
|
pótos-kutya [FF] (30)  |
moderálás | válasz | 2006-06-28 | 18:27:42 |
Sziasztok!
Kedves sorstársaim!Ez már amikor az megy,hogy
szeretlek is meg nem is meg most így van most amúgy érzem,SEMMI
ÉRTELME!
Még ha összemelegedtek is újra az úgyis csak ideig
óráig fog tartani,nem érdemes szenvedni az ilyen nőkért már!És mint
lentebb írta valaki,legyen már az embernek tartása,önbecsülése!!!
Én is azt mondtam magamnak múlthéten mikor szakítottunk h én nem
foglalkozok innentől kezdve a nőkkel egy jó darabig!Már másnap
rájöttem h itt a nyár a felhőtlen jókedv szórakozás ideje mindenki
párosával én meg nő nélkül.Nem mehet ez így gondoltam.Fogtam magam
társkeresőre fel és már találtam is egy olyan lányt aki eszméletlenül
tetszik mind külsőre mind belső tulajdonságai alapján és úgy tűnik én
is neki.De én már semmibe nem merem beleélni magam tutter h lesz
valami gikszer mert ha ez összejönne az túl szép lenne!:D
Szóval valahol mindig vár ránk egy nő,úgyhogy nem érdemli meg
egyetlen nő sem h keseregjünk utána meg visszamenjünk hozzá aki így
bánt velünk!!
Kalandra fel!:)
Üdv.. |
| [18855] +kedvencekhez |
|
babygirl [NŐ] (25)   |
moderálás | válasz | 2006-06-28 | 15:12:52 |
:(
Hidjétek el, akárhogy alakul, túl fogátok élni, és egy idő
után átértékelitek az eseményeket.
:(
Feledés:
minél több időt a barátokkal tölteni (séta, bandázás, billiárd, mozi,
hülyülés, foci ....)
Én tavaly sokat jártam szórakozóhelyekre
és mindig sikerült 1-1 embert megismernem. Lényegtelen, h nem tartom
velük a kapcsolatot, de akkor jó időtöltés volt, beszélgetni velük.
Nem kötelez semmire, és jól szórakozol!
Sportolsz, tombolsz,
kirándulsz, táborozol, [dolgozol - eh], vagy a városban csatangolsz
(már ha nem laksz kisvárosban:S) ...
Szal kreativitás! A lnyeg
h ha nem muszáj ne ülj otthon, egyedül!!! |
| [18846] +kedvencekhez |
|
Marshall [FF] (28)   |
moderálás | válasz | 2006-06-28 | 13:31:11 |
Most meg kaptam egy olyan levelet az "exem"től hogy még nem
zárt le semmit,meg hogy ő se tudja,és fél hogy már ő sem fogja
megtalálni az igazit...
Ebben a melegben mindenki
meghülyül??
Tegnap még egy lepantinós levelet kaptam hogy majd
leestem a székről most meg... |
| [18843] +kedvencekhez |
|
. [FF] (24)   |
moderálás | válasz | 2006-06-28 | 11:28:27 |
Hm...
Tegnap éjfélkor egy 14 perces kis
telefonbeszélgetés...
Onnan kezdődött, hogy én a tegnapi
szakítást komolyan gondoltam. Tudtam, hogy még szeretem, de azt
éreztem akkor, hogy ennek így nincs jövője - vagyis lett volna egy
felszínes folytatás, amiből én iknább nem kértem.
Haverok
elvittek este, marhultunk egy nagy sort, kb 11re értem haza. Van
nekem egy ismerősöm, akivel eléggé egy cipőben jártunk - egy hónappal
több ideje jár a barátnőjével, egy évvel idősebbek nálunk (ő 18 a
lány 17) és ami a legfontosabb, hogy ők is átestek egy ilyenen, mint
mi. Már eszembe sem jutott, 160 km távolságból én voltam az, aki
biztatta ezt a srácot, hogy minden rendben lesz. Nyűglődtek egy
kicsit és azóta minden rendben van náluk. És hát ő ütötte a szeget a
fejembe - én kellek neki és fordítva, miért szakítottunk? Nincs olyan
kapcsolat, ami mindig ugyanúgy ég.
na és éjfél előtt nem sokkal
kapok exemtől egy smst (hm, és most csörgetett meg) ami után történt
ez az ominózus 14 perces beszélgetés. Ő is ugyanúgy dilemmába esett,
hogy habár még délután ő is komolynak vette a szakítást, most már ő
sem tudja, hogy mi van...
Így hát külön leszünk egy jó darabig
és majd 1-2-3-4 hét múlva leülünk és majd meglátjuk mi lesz.
Nézzetek hülyének - ha újra összejövünk, már a baráti társaságom is
annak fog nézni minket - igazából ez a mi dolgunk, ha vkinek van
véleménye erről, az majd elmondja nekem, de ha emiatt változik meg a
megítélésem bárkinél is, akkor nem fog izgatni.
Kíváncsi
vagyok, hogy mit szóltok hozzá. |
| [18838] +kedvencekhez |
|
k-mfor [FF] (25)   |
moderálás | válasz | 2006-06-28 | 10:56:49 |
| Szerintem jóra gondolsz: "ha nincs ló, jó a szamár is" Ha
békülni akar akkor azt nem azért mert Te vagy a mindene, hanem mert
az "elsődleges célpont" lekoptatta, igy Te maradtál. Lehet
h idővel rájön kit is dobott el magától, de szerintem korai lenne
igent mondani neki. Mert ha szeret akkor egy kicsit szenved még aztán
késöbb még lehet bármi, hameg nem szeret akkor nem fog ebből
problémát csinálni, és akkor jól tetted h nemet mondtál. Tehát
szerintem ne engedj a kisértésnek. Még ne. De ez az én véleményem, én
ezt tenném. |
| [18837] +kedvencekhez |
előzmény: [18830]sziasztok |
Marshall [FF] (28)   |
moderálás | válasz | 2006-06-28 | 10:55:51 |
Vannak érzések amiket muszáj megélni,hiába fáj,ne menekülj előle.
Így kerek a világ,inkább vond le a következtetéseket hogy
legközelebb mit kell másképp csinálnod hogy ne így alakuljanak a
dolgok.
Fiatal vagy még.Majd visszagondolsz évek múltán,miután
átlátod a helyzetet és akkor majd csak mosolyogni fogsz... |
| [18836] +kedvencekhez |
előzmény: [18829]sziasztok |
sziasztok [FF] (23)   |
moderálás | válasz | 2006-06-28 | 09:35:38 |
Még valami, hát ez egy akkor LOL h nemigaz. Megyünk jövőhéten táborba
erre tegnap felhív a csaj h alszunk-e egy sátorba. Mondom magamba
mivan ezzel???? Meggondolta magát és én kellenék neki??? Mert tudja h
milyen feltételekkel maradnák vele és ha együtt alszunk gondolom
elfogadja.. Mondtam neki még gondolkozok rajta csütrötökig. Erre
tegnap este szerencsére beszéltem a legjobb bnőjével, aki tök
ártatlanul elmonda nekem h annak a másik srácnak megmondta az én volt
bnőm h szereti őt meg minden, de a srác nem akart vele járni. Ez az
egyik, a másik h a legjobb bnőjének mondta h ő mindkettőnket szeret
de neki nem én kellek hanem a srác. Most ez meg mi???? Ha nincs ló jó
a szamár is vagy mi a f.sz???????
Erre mondjon vki egy értelmes
magyarázatot nekem, mert arra nagyon kíváncsi lennék |
| [18830] +kedvencekhez |
|
. [FF] (24)   |
moderálás | válasz | 2006-06-27 | 20:55:24 |
bocs, csak az első sort olvastam el...
ma szakítottam a
barátnőmmel.
sajnos a részéről több a ragaszkodás meg a
nyugalom, mint a szerelem, ezért nekem elég volt és szakítottam
vele...msnemre is ki van írva:
,, - ez van gyerekek, szar az
élet és semmi sem állandó!!!" |
| [18823] +kedvencekhez |
előzmény: [18804]sziasztok |
|
|
| TÉMAKÖRÖK |
|
|
| SZAVAZÓ |
|
|
| FRISS KOMMENTEK |
|
| FÓRUM |
|
| Like? |
|
|
| TÁMOGATÓNK |
Az oldal Molnár Tamás szexuálpszichológus szakmai és anyagi támogatásával
készül!
www.szexa.hu
|
|
| |
RSS cikkek
|